Domonkos, Dominika
18 °C
29 °C

Hányingert kap a brokkolitól? Okolja a szüleit!

2008.07.27. 08:20
A spenót, a spárga, a cékla, a pacal, a brokkoli, a zeller, a káposzta, a kelbimbó vagy egy jó büdös sajt az, amit utált gyerekkorában, most viszont mindennap megenne ebédre? Elhiszi, hogy a felnőtté válás tipikus jele, amikor az ember a túrós csuszát, meg a káposztás cvekedlit már nem cukorral eszi? Úgy gondolja, hogy a világ két egyenlő részre osztható a spenótosok meg a sóskások, valamint a tejbegrízesek, és a tejbegríztől irtózók mentén? Téved.

"Paradicsomot utáltam, ma megeszem. Szalvétából versenyt ettem, ma nem." (Kati, 32)

"Gyerekkoromban nem szerettem se a sóskát, se a spenótot, most meg kifejezetten. A finomfőzelék most is ehetetlen, és az összes belsőség, kivéve a máj, azt imádom. Főleg az ételek állagával volt/van bajom. Gyerekkoromban nem bírtam, ami takonyszerű, a szilárd és a folyékony közötti állagú, még akkor sem, ha amúgy a kedvenc ételem. Pl. a kedvencem a túrós csusza, de a sztrapacskát utáltam, imádom a tojást, de utálom a tojáslevest, sokáig utáltam a madártejet, amíg egyszer el nem mondta valaki, hogy az a két dolog, amiből van, a kedvenceim közé tartozik. ugyanígy, ha a főtt tojásnak vagy tükörtojásnak lágy a fehérje. Ma már sokkal kevésbé vagyok erre érzékeny. A kakaóról undorodva vettem le a fölét. Nem ettem olyat, ami egy picit is csípős, most már néha élvezem." (Imre, 42)

"Gyerekkoromban nem ettem sztrapacskát, büdös sajtokat, fahéjas cuccot, kerültem a krumplit és a babot, a hüvelyes főzelékeket, csak utasításra ettem paradicsomot és savanyú káposztát. Ma egyszerűen mindent szeretek, sőt mindent nagyon szeretek, sőt mindent nagyon, nagyon, nagyon szeretek, lassan a rizst is." (Gergő, 34)

"Káposztát szintén nem bírtam megenni, a töltött káposztáról leszedtem, és kidobtam, székelykáposztát meg sem ettem (nehéz lett volna izolálni). Régen a rózsaszín kanalas orvosságra kattantam, manapság az úzónak a szagát se bírom." (András, 25)

Fúj, fúj? Nyamm, nyamm?

Szocializáció?

Válogatósságnak nevezi a köztudat és a tudomány is azt a jelenséget, ami szerint valamiket nem eszünk meg, másvalamiket viszont igen. Genetikai, szociológiai és pszichológiai vizsgálatok is foglalkoztak ezzel a témakörrel, de kiderült, nincs egységes eredmény. Bár a mindennapi gyakorlat alapján úgy tűnik, vannak tipikus kaják, amiket nem szeretnek a gyerekek - a gyanútlan szemlélőnek például úgy tűnhet, hogy a spenót és a spárga ilyen -, még sincs olyan ételcsoport, amiről bebizonyosodott, hogy valamilyen összetevője miatt undorodunk tőle.

Dr. Zajkás Gábor, az Országos Élelmiszertudományi Intézet (OÉTI) főigazgató-helyettese elmondta, hogy az ételek szeretetének és utálatának döntően szocializációs okai vannak. "Egyedül az édes íz iránti vágy születik velünk, ezenkívül a szülői befolyás a legnagyobb. A gyerek azt szereti, amit lát, hogy a szülei jóízűen esznek. Az ízpreferencián aztán az iskola és a közétkeztetés változtat" - mondta, majd hozzátette, hogy nem találkozott még olyan táplálkozástudományi szakirodalommal, ami szerint valóban léteznek olyan ételek (például spenót, pacal stb.), amit gyerekkorunkban nem eszünk meg, majd valamilyen biológiai folyamat változása miatt később igen. "Találkoztam viszont olyan kutatási eredménnyel, ami szerint bölcsődés-óvodás korban a gyerek még mindenevő, aztán rontja el a környezet és a reklámok hatása."

Lélektan?

Dr. Lukács Liza klinikai szakpszichológus szerint már a terhes anya táplálkozása is hat arra, milyen ételeket szeretünk. "A gyerek ízlését meghatározza a várandós anya táplálkozása. Később egyes ételek visszautasítása pszichés folyamat, a gyerekkori lázadás része. A válogatósság hároméves kor körül alakul ki, és hétéves kor körülig tart. A gyerek apró játszmái ezek, próbálgatja határait, a szülőt frusztrálja így. Az étel visszautasítása megfeleltethető a személy visszautasításával."

A szakpszichológus szerint döntően külső ingerek alapján döntünk az evésről. "Tudományos kísérletek bizonyították, hogy a gusztusosan tálalt, színes, szép ételekből többet eszünk. Az első inger a csomagolás: szeretjük, ha például a formája meglepő, illetve az élénk színű vagy többféle színű ételt is jobban kedveljük. A gyerekeknél ez még inkább igaz."

Genetika?

Létezik azonban olyan kutatás is, ami arra jutott, hogy genetikus az ételekhez fűződő viszony.

Az új ételektől való félelmet neofóbiának nevezik, a University College London viselkedéstudományi kutatócsoportja szerint ez a jelenség genetikus. Jane Wardle, a kutatás vezetője 5390 ikerpárt vizsgált, és azt találta, hogy a közös háztartásban élő egypetéjű ikrek hasonlóbban reagálnak az új ételek kipróbálására, mint a közös háztartásban élő kétpetéjűek, akiknek genetikai állománya csupán ötven százalékban azonos. Az eredmények alapján arra következtetett, hogy a genetika nagyobb hatással van az étkezési preferenciákra, mint a környezet.

Ijesztő?

Az American Journal of Clinical Nutrition című folyóiratban publikált tanulmányuk szerint "az étkezési preferencia olyan velünk született fizikai jellemző, mint a magasság".

A neofóbia evolúciós mechanizmusként alakult ki, a gyerekek védelme érdekében, hogy ne egyenek veszélyes ételeket, például mérgező bogyókat vagy gombát. Jellemzően két-három éves korban alakul ki, ugyanis a gyerek ekkor képes először meglógni szülei szeme elől, és bármit betömni a szájába, amit csak talál. Az új ételektől való ódzkodás azonban megóvhatja az életét, fogalmaz a tanulmány.

Kínzásnak hangzik, de Marlene Schwartz, a Yale egyetem táplálkozáskutatója szerint éppen a sokszoros kínálással lehet megszerettetni az ételt: "Nem szabad úgy érezniük a szülőknek, hogy valamit rosszul csinálnak, amikor sokadszorra próbálnak brokkolit adni a gyereknek, de ő mégsem szereti. A legtöbb ember végül megszereti azokat az ételeket is, amiket korábban nem szeretett, miután körülbelül tízszer kipróbálta. A neofób gyerekeknél ennél többször is érdemes."