Minden ötödik magyarral a dohányzás végez

Mintegy nyolcszázezer magyar vesztette életét a dohányzás okozta betegségekben az elmúlt harminc évben-jelentette az MTI. A legveszélyeztetettebbek a 35 és 64 év közötti férfiak, de a tüdőrák halandóság a nők esetében nőtt a legjobban.
Magyarországon minden ötödik ember a dohányzás következtében hal meg: a '90-es évek végén a népesség szájüreg-, illetve tüdőrák okozta halandósága pedig a legmagasabb volt az egész világon -jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A kutatásában a dohányzás és a halandóság összefüggéseit vizsgálták Magyarországon 1970 és 1999 között. 1970-ben húszezer ember halálát okozta a cigaretta, ami az összhalálozás 17 százaléka volt, ez a szám 1999-re 28 ezerre nőtt, ami az összhalálozás 20 százalékának felel meg.

A vizsgált három évtized alatt mintegy 800 ezer ember veszítette életét a dohányzás következtében Magyarországon. Sokkal rosszabb az arány, ha nem az összlakosságot, hanem a 70 év alatti, úgynevezett idő előtti halálozási adatokat vizsgálták, itt az összhalálozás 26 százalékát okozza a dohányzás.

A halálozási arányok romlása szempontjából a 35 és 64 éves férfinépesség adatai voltak a legkritikusabbak. Náluk a halálozások 35 százaléka volt dohányzásra visszavezethető 1999-ben. A vizsgálatból kiderül: a '90-es évek végén a dohányzó férfiak születéskor várható élettartama 7,5 évvel volt rövidebb a nem dohányzókénál, a nőknél a különbség 6,3 év.

A vizsgált időszak utolsó évében a cigarettázás mintegy 7.000 szívbetegségből származó halálozást okozott, az ugyanezen eredetű tüdőrák következtében pedig közel 6.500-an veszítették életüket. 1970 és 1999 között a férfinépességben a dohányzással kapcsolatos halálozási arányok közül a szájüregráké négyszeresére nőtt. Nagyságrendileg viszont a tüdőrák miatti halandóság növekedett a legjelentősebben. A nőknél ez utóbbi háromszoros emelkedést mutatott. Ha ez az irány változatlan marad még ebben az évtizedben megelőzheti az emlőrák okozta halálozások számát - hívták fel a figyelmet.

A tájékoztató szerint a dohányzás egészségkárosító hatása általános, az egész emberi szervezetben kimutatható. A dohányosok relatív kockázata, azaz annak az esélye, hogy bizonyos betegségeket megkapnak, messze meghaladja a nem dohányzókét. Annak esélye, hogy egy 35 évnél idősebb dohányzó férfi tüdőrákban veszíti életét 22-szeres a nem dohányzókéhoz képest, a szájüregrák relatív rizikója pedig 28-szoros.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04