A kísérlet megoldást hozhat a fosszilis energiahordozók égéstermékeként keletkező - az üvegházhatásért felelős - CO2 okozta problémákra. A széndioxid elég mélyre kerülne ahhoz, hogy savas kémhatása ne legyen hatással a tenger növény- és állatvilágára.
Szennyezett lehet
A Greenpeace máris jelezte, hogy ellenzi az eljárást. Azzal érveltek, hogy a projekt nyomán világszerte felélénkülhet a hulladékként keletkező CO2 tengerekbe pumpálása.
Évszázadokra lent rekedhet
A bergeni Nansen intézet kutatói tavaly megerősítették, hogy a hűvös skandináv tengerek mélye olyan "gáztömör", hogy képes megkötni, semlegesíteni és évszázadokra fogva tartani a CO2-részecskéket.
Norvégiát Európa energetikailag legtisztább országaként emlegetik. Bár az ország Szaúd-Arábia és az Orosz Föderáció utána a világ harmadik legnagyobb olajexportőre, területén nincsen olajtüzelésű erőmű. Az energiaigényt csaknem teljesen vízi erőművekkel és áramimporttal fedezik.
Növelné az olajhozamot
Norvégia két legnagyobb olajcége, a Statoil és a Norsk Hydro már évek óta vizsgálja a széndioxid tengerbe süllyesztésének lehetőségét. Például a tenger alatti olajkutakba pumpálva nemcsak a kitermelés melléktermékeként keletkező gáztól szabadulhatnak meg, de az olajhozamot is növelhetik.
Norvégia keresi a lehetőséget a kiotói egyezményben tett vállalásainak betartására. Az ország az 1990-es szinthez képest csupán egy százalékkal több üvegházhatást okozó gázt akar kibocsátani az egyezmény által kitűzött 2008-2012-es időszakban.
- Budapest, XIII. kerület Kucsma utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 124 m2 Szobák 2+3 db Vételár 94,99 M Ft
A környezetvédők jóvoltából az amerikaiak interaktív térképen tekintheti meg, a házuktól milyen távol halad a hulladék.
Rovataink a Facebookon