Agykárosodás okozza a dadogást

A dadogók agyában megváltoztak az idegpályák, derítették ki német kutatók tomográf-felvételek segítségével. A 3 és 5 év közti gyerekek gyakran dadognak, ám mintegy egy százalékuknál a probléma később sem múlik el.
Martin Sommer, a Göttingen egyetem klinikájának neurológusa és Christian Büchel, a Hamburg-Eppendorf egyetemi klinika kutatója az eredményeiket a Lancet szakmai folyóiratban jelentették meg.

Hiányzó idegpályák

Sommer és Büchel 15 dadogót és ugyanennyi beszédzavar nélküli önként jelentkezőt vizsgált meg. A dadogók esetében megállapították, hogy a bal agyfélteke egyik központja, a beszédtevékenység tervezéséért és a helyes nyelvtanért felelős régió rossz kapcsolatokkal rendelkezik az agy motorikus központja felé.

A motorikus központ többek közt a gégefő mozgatásáért felel. A beszédzavarral küzdő embereknél hiányzik a két központot összekötő idegpályák idegszövetének mintegy harmada, nyilatkozta Büchel a ddp hírügynökségnek.

Néha nem átmeneti

"Ez az eltérés valószínűleg a harmadik és az ötödik életév között alakul ki, amikor sok gyerek átmenetileg dadog", mondta a kutató. A gyerekek mintegy egy százalékánál a beszédzavar nem bizonyul átmenetinek. A tomográfiás felvételekkel esetleg kideríthető, hogy mi történik ezeknél a gyerekeknél.

A jelenlegi vizsgálatok alapján valószínűnek tűnik, hogy az agyban jelentkező eltérések oka genetikai eredetű, mondta Büchel. Mivel a nőket ritkábban érinti a dadogás problémája, mint a férfiakat, a jelenség oka esetleg a nemi hormonok génkészletében rejlik. Most Büchel és kollégái további vizsgálatokkal ennek szeretnének utánajárni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32