Kihalt a kínai édesvízi delfin

Hat héten át keresték a tudósok a kínai folyami delfint az egyetlen ismert élőhelyén, de egyetlen példányt sem találtak. Bár elvileg csak ötven év után nyilvánítható egy faj kihaltnak, a ritka édesvízi emlős alighanem eltűnt a föld színéről.

Kihalt a kínai folyami delfin, a pajcsi (tudományos nevén Lipotes Vexillifer) - állítja a londoni Zoológiai Társaság kutatócsoportja, amely hat héten keresztül eredménytelenül kereste a ritka emlőst a Jangce folyóban, ami a faj egyetlen ismert élőhelye.

Utoljára látható

A pajcsit a híres sci-fi író, Douglas Adams könyve, az Utoljára látható tette világszerte ismertté a kilencvenes évek elején. A faj már akkor is a kihalás szélén állt, elsősorban a szabályozatlan halászat, a környezetszennyezés és a Jangce hajóforgalma miatt (az állat gyakorlatilag vak, hangok alapján tájékozódik, és a hajómotorok összezavarják az érzékeit). A kínai folyami delfin utolsó példányát 2004-ben látták.

A pajcsi egyik utolsó példánya. Két évtized alatt irtotta ki az ember.

Az édesvízi delfin a tengeri emlősök igen ritka alfaja. A kínai mellett három családjuk létezik: a Platanistidae (Indiában, a Gangeszben és az Indusban él), az Iniidae (az Amazonasban honos) és a Pontoporiidae (ő kicsit kilóg a családból, a La Plata folyó torkolatának lakója, ahol keveredik a sós és az édesvíz). Az evolúciós folyamatban 20 millió évvel ezelőtt vált el a fejlődésük az óceánokban élő rokonaikétól; földünk legveszélyeztetettebb állatfajai közé tartoznak.

Funkcionálisan kihalt

A Természetvédelmi Világalap (WWF) szerint a kutatás nem döntő jelentőségű, mivel nem terjedt ki a delfin teljes életterére - és egyébként is, egy állatfajt akkor lehet csak hivatalosan kihaltnak nyilvánítani, ha ötven évig egyetlen példányt sem találnak belőle.

A sikertelen kutatás ellenére a tudósok nem adták fel a reményt. Sam Turvey, a kutatás vezetője a BBC-nek elmondta, kicsi az esélye ugyan, de elképzelhető, hogy néhány túlélőt találjanak a folyóban, és áthelyezzék őket egy védett területre. Ennek ellenére az állatot a tudósok funkcionálisan kihaltnak minősítették, ami azt jelenti, hogy olyan kicsi a populációja, hogy az már nem képes fenntartani önmagát.

A pajcsi mellett ilyen faj a nyugat-afrikai fekete orrszarvú, amiből egyetlen példányt sem láttak 2005 óta, vagy a galapagosi óriásteknőc egyik alfaja, az Abingdon-szigeti teknőc, aminek az utolsó képviselője, Magányos George egy nemzeti parkban él, ha minden jól megy, még 30-40 évig.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Orbán Viktor: Szeretném megérni, hogy Magyarország olimpiát rendez

A miniszterelnök azt is szívesen látná, hogy a futballválogatott ismét vb-döntőt játszik.

2020. december 31., 10:23

  • Külföld
Ötezer gyerek maradt iskola nélkül Horvátországban

A földrengés következtében öt iskola teljesen megrongálódott, további kilencre jelentős felújítás vár. A Katolikus Karitász gyűjtést szervez.

tegnap, 14:50

  • Külföld
Több halottja is van a keddi horvátországi földrengésnek, egy gyerek is az áldozatok között

Petrinja városközpontja megsemmisült, Zágrábban is összedőltek épületek.

2020. december 29., 13:56

  • Sport
Bryant, Benedek, Maradona – őket gyászolta a sportvilág idén

Azokra a legendákra emlékezünk, akiktől 2020-ban kellett búcsút vennünk.

2020. december 30., 18:18

  • Külföld
Akadozik a mentőakció Horvátországban

Ma hajnalban hét utórengés is volt Horvátországban, hétre emelkedett az áldozatok száma. Az EU válságkezelésért felelős biztosa ma a térségbe utazik.

2020. december 30., 08:07