DNS-személyik Kínában

Egy kínai egyetemen olyan személyi igazolványokat fejlesztettek ki, melyek segítségével bárki könnyedén megkülönböztethető lehet a világon élő többi hatmilliárd embertől. A műanyag lapkák ugyanis a szokásos adatokon kívül tulajdonosuk genetikai kódját is tartalmazzák. A Kínában élő pandák egy lépéssel a lakosság előtt járnak: ők ugyanis már tavaly megkapták genetikai azonosítójukat.
Kína első DNS-személyijét a Wuhan egyetemhez tartozó Zhongnan kórház genetikai diagnosztikai központjában fejlesztették ki, írta a kínai People's Daily Online című újság. A színes DNS-kártya nagyjából kétszer akkora, mint a hagyományos személyi, ugyanúgy rajta van a tulajdonos fotója és szokásos adatai, mint a születési ideje, nemzetisége vagy neme. De ezen kívül meg van jelölve 18 lokusz adataival is, melyek segítségével a tulaj csaknem teljes biztonsággal megkülönböztethető a világon élő többi hatmilliárd embertől. (Lokusz: génhely, az adott fenotípusos tulajdonságért felelős gén helye valamelyik kromoszómán.)

Mindenkiből csak egy van

A fejlesztők szerint igen nehéz lenne két olyan embert találni akár 10 milliárd között is - kivéve természetesen az egypetéjű ikreket -, akiknél megegyeznek a 18 lokusz összesített adatai. Zhou Xin professzor, a genetikai diagnosztikai központ vezetője elmondta, hogy a világon élő 6 milliárd ember között lehetnek olyanok, akiknek megegyezik a nevük és a születési idejük, egyformán néznek ki és hasonló a hangjuk, de az új kártyával minden egyes ember egyedileg azonosíthatóvá válik.

Majdnem 100 százalékos pontosság

A DNS-személyinek két változatát dolgozták ki: egyet gyermekeknek, egyet felnőtteknek. Az igazolványon szerepel a tulajdonos fotója, neve, neme, születési ideje, nemzetisége és a szüleinek nevei, a 18 lokusz adatai és a vércsoport. Az ellenőrzéshez elegendő egy vércsepp, de hajhagymából, csontból, fogból, izomból vagy bőrből is megbízható mintákat lehet venni teszthez.

Nehéz megjósolni, hogy milyen szerepet tölthet be ez a kártya a jövőben, de az biztos, hogy jelenleg ez a legmegbízhatóbb módja egy személy nyilvántartásba vételének. A hozzártők szerint a kártya használatával az azonosítás pontossága legalább 99,996 százalékos.

A pandáknak már van

A kínai természetvédelmi területeken élő 78 óriáspanda már tavaly megkapta a genetikus személyijét. Ez a kutatók számára különösen hasznos: ha egy panda elszakad a csoporttól, könnyen megállapítható, hogy melyikről is van szó, vagy ha új egyedet találnak, könnyen ki lehet deríteni, hogy melyik pandacsaládba tartozik. Sőt, ha egy pandát mesterségesen szeretnének megtertmékenyíteni, a genetikai kódnak köszönhetően elkerülhető a beltenyésztés.

Ezen a kártyán két típusú adat szerepel: az egyik egy numerikus kód, mely a tartományt vagy régiót, illetve az adott természetvédelmi területet jelöli, ahol a panda él, és megjelöli, hogy melyik családba tartozik az állat. A másik kód a panda genetikus adatait tartalmazza.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19