A rossz viccek rombolják a közösséget
További Tudomány cikkek
A Washington Állami Egyetem nyelvésze, Nancy Bell szerint nem érdemes rossz vicceket mesélnünk a barátainknak. A tudós 186 embert kért meg, hogy meséljenek el ismerőseiknek, illetve idegeneknek egy gyenge viccet, és figyelte a reakciókat. A kutatás eredményét a Journal of Pragmatics című szaklapban publikálta. A vicc így hangzott:
– Mit mond a nagy kémény a kis kéménynek?
– ???
– Semmit. A kémények nem tudnak beszélni.
A kutatónő roppant tudományosan választotta ki a valóban rettenetes poént: Google-ben rákeresett a „rossz vicc” kifejezésre, és ez volt a legígéretesebb találat.
A viccet hallgatók reakciója meglepte Bellt. A tudós azt tapasztalta, hogy a viccmesélőhöz leginkább közel álló emberek – családtagok, barátok – reagáltak legdurvábban a gyatra poénra. Míg az idegenek többnyire megelégedtek egy „hát ez nem volt vicces” kommentárral, a barátok élvezettel és különös kegyetlenséggel gyalázták a tréfát. „A mesélőnek épp elég megalázó, ha kiderül, hogy rossz a vicc, és mindenki átélt már ilyesmit. Nem várná az ember, hogy az ismerősök még jól megforgatják a kést a sebben” – fogalmazott Bell. Márpedig a kutatás eredménye szerint éppen ez történt.
Csírájában elfojtani
Bell szerint az otromba reakcióknak két oka lehetséges. Az egyik az, hogy a vicc megszakítja a társalgást, és ha ennek nevetés a jutalma, a hallgató meg tudja ezt bocsátani. De ha a poén gyenge, inkább bosszankodik a megakadt beszélgetés miatt. A másik ok, hogy a mesélő feltételezi, hogy aki hallja a viccet, jót fog nevetni, de ha a vicc rossz, a hallgató sértőnek érzi, hogy azt feltételezték, ilyen pocsék a humorérzéke. A ledorongolás pedig a legegyszerűbb módja annak, hogy az ember kikérje magának az ilyesmit.
Annak pedig már-már evolúciós oka lehet, hogy miért a családtól és a barátoktól érkeznek a legdurvább válaszok. Bell úgy véli, a kemény reakciók hosszú távon kifizetődő stratégiát jelentenek: nem akarunk sok időt tölteni olyannal, aki állandóan rossz vicceket mesél, ezért a hozzánk közel álló emberek esetében csírájában fojtunk el minden ilyen kezdeményezést. Tehát a rossz viccek rombolják a közösséget, és valójában a kapcsolat jövőjét tartjuk szem előtt, amikor azt mondjuk, még egy ilyen humor, és fejeden a dudor (bár valószínűleg erre a poénra hasonló választ kapunk).
A kutató szerint az eredmény rávilágít arra, hogy a humor összetett kutatást igényel, nemcsak a sikeres viccekkel, hanem a balul elsült tréfákkal is foglalkozni kell. A humorkutatás egyébként az utóbbi néhány évben, az agyműködést vizsgáló berendezések technikai fejlődésével fellendült, pár éve például igazolták, hogy a szóvicceket az agy máshogy értelmezi, mint a kifejtős vicceket.