Mégsem rákkeltő a szaharin és a ciklamát

Az ember születésétől fogva vonzódik az édes ízhez. Az édes dolgokat sokféle módon lehet csoportosítani, például a következőképpen: szaloncukrok-pudingok-palacsintaszerűek. Fogyókúrázók számára ismertebb a következő felosztás: magas tápértékű (kristálycukor), csökkentett tápértékű (xylit), és minimális tápértékű édesítőszerek. Közülük ez utóbbiakat tárgyaljuk, vagyis a köznyelvben mesterséges édesítőszer névvel illetett anyagokat mutatjuk be, hogy tudjuk, mitől kell félni. Nagyító alatt a szaharin és a ciklamát.
A szaharint, amelyet benzoszulfimid, illetve dagutan néven szokás emlegetni, 1879-ben fedezte fel a John Hopkins Egyetem két kutatója Constantine Fahlberg és Ira Remsen. Fahlberg visszaemlékezése szerint a laborban tévedésből öntötte az anyagot a kezére. Később a vacsorára fogyasztott csirkecombot rendkívül édesnek érezte. Fahlberg ezt követően szabadalmaztatta a szaharint, meggazdagodott, és életük végéig gyűlölték egymást a kisemmizett Remsennel.

Édesebb, de pocsék ízű

A szaharin háromszázszor édesebb a cukornál, íze azonban kifejezetten undorító. Szintén érdekes történelmi tény, hogy az amerikai élelmiszerügyi felügyelet (FDA) 1977-ben veszélyes anyagnak minősítette, miután a kísérletek során szaharinnal etetett patkányokon daganatos elváltozások jelentkeztek. A szaharint ennek megfelelően be kívánták tiltani az Egyesült Államokban, a széleskörű tiltakozás miatt azonban erre nem került sor - a szaharint tartalmazó termékeken azonban kötelező volt feltüntetni, hogy rákveszély.

Szaharint, melyet benzoszulfimid, illetve dagutan néven is szokás emlegetni

Mégsem rákkeltő a szaharin

Az ellenérvek szerint a kísérleti patkányok dózisa emberi léptékben többszáz doboz lightos üdítő napi rendszeres elfogyasztásának felel meg. Született továbbá egy olyan kutatási eredmény, amely szerint a szaharin egy olyan vegyülettel reagálva okoz rákos elváltozást, amely a patkányvizeletre jellemző, de az emberi vizeletben nincs jelen. Az FDA ezért 2000 májusában levette a karcinogének listájáról a szaharint, a Clinton kormányzat pedig ugyanebben az évben a megszüntette a figyelmeztetőszöveg kötelező szerepeltetését a megfelelő termékek csomagolásán.

Sok ciklamát sós ízt ad

A ciklamátot 1937-ben fedezte fel Michael Sveda, aki az Illinois Egyetem Audrieth laboratóriumában gyulladásgátlókat kutatott. Sveda kis időre a labor asztalára helyezte cigarettáját, amely a dohányzás folytatásakor édesnek bizonyult. A ciklamát, amely kalcium ciklohexilszulfamát vagy akár ciklán néven is előfordulhat, 35-50-szer édesebb a cukornál - nagy koncentrációban sós utóíze van.

Ciklamát, amely kalcium ciklohexilszulfamát vagy akár ciklán néven is előfordulhat

Amerikában tilos a ciklamát

A ciklamátot 1969-ben Amerikában betiltotta az FDA, miután a szaharin-ciklamát keverék adagolását követően daganatos elváltozások találtak a kísérleti egerekben. A tiltás indoklása szerint a ciklamátot bizonyos egyes esetekben a szervezet mérgező ciklohexilaminná alakítja.

Az FDA karcinogéneket értékelő bizottsága 1982-ben azonban úgy találta, hogy a ciklamát nem rákkeltő - ezt az amerikai akadámia 1985-ben helyben hagyta. Bár a ciklamát a mai napig tiltólistán van az Egyesült Államokban, a világ ötven országában (így hazánkban is) engedélyezték használatát a hatóságok.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

7 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

5 órája