Koronavírus adatok

2021. dec. 03.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Vilma
-1 °C
3 °C

Nagy zajban több a szívroham

2012.06.21. 12:10

Minél nagyobb a közlekedési zaj egy ember lakóhelyének közelében, annál nagyobb nála a szívroham kockázata – állapították meg dán kutatók. A szakemberek, akik több mint ötvenezer ember egészségét követték nyomon mintegy tíz éven át, úgy találták, hogy minden 10 decibel többletzaj 12 százalékkal emeli a szívroham kockázatát.

„Azt gondoljuk, hogy az éjszakai közlekedési zaj különösen veszélyes, mert megzavarja az alvást" – emelte ki Mette Sorenson kutatásvezető, a Dán Ráktársaság munkatársa. Mindazonáltal a nap bármely szakára érvényes, hogy a nagyobb zaj megemeli a stresszhormonok koncentrációját a testben, ami megmagyarázhatja a szívroham kockázatának emelkedését – idézte a HealthDay című ismeretterjesztő portál.

Sorenson csoportja az eredmények értékelésénél figyelembe vette a levegő szennyezettségét is, amely szintén hozzájárul a szívrohamok kockázatának növekedéséhez. A kutatók szerint az igazi gond az, hogy a zajszennyezés sok esetben még az érintettekben sem tudatosul. Felkelhet valaki úgy az éjszakai alvás után, hogy azt hiszi, jól aludt, de amikor a laboratóriumban nyomon követik az illető alvását, kiderül, hogy alvásszakaszai összezavarodtak. A teljes tanulmányt a PLoS ONE című tudományos folyóiratban tették közzé.