Szilárda
2 °C
6 °C
Index - In English In English Eng

Sikeres a nikotinvakcina egérkísérletekben

2012.06.28. 12:44

Nikotin elleni védőoltást kaphatnak a jövőben az erre igényt tartó dohányosok, ha embernél is sikerül megismételni amerikai kutatók eredményét, akik egereknél génterápiás vakcinával akadályozták meg, hogy eljusson agyukba a nikotin. Az alkalmazott vakcina egy gént juttatott be az állatok szervezetébe: az általa kódolt antitest akadályozta meg, hogy a nikotin eljusson agyukba, ahol függőséget okozó hatását kifejthette volna. A Science Translational Medicine című szakfolyóiratban közzétett tanulmány szerint 85 százalékkal csökkent a függőséget okozó vegyület szintje a vakcinált egerek agyában.

„Ha nikotint adunk az egereknek, azok ugyanúgy lenyugodnak tőle, mint az ember. Kevesebbet szaladgálnak, vérnyomásuk csökken, szívritmusuk visszaesik" – idézte Ronald Crystal kutatót, a New York-i Weill Cornell orvosegyetem munkatársát a LiveScience című tudományos portál. A vakcina egy ártalmatlan vírust használ arra, hogy egy gént bejuttasson az egerek májsejtjeibe. A szóban forgó gén egy antitestet kódol, egy olyan fehérjét, amelyet egyébként az immunrendszer termel, hogy megjelölje a betolakodókat. Ebben az esetben a betolakodó, így az antitest célpontja a nikotin.

Az egérkísérletben használt gén sikeresen épült be az állatok májsejtjeibe, és kezdte termelni az antitesteket. Azt is megmutatták a kutatók, hogy a termelődött antitestek képesek voltak a nikotinmolekulákhoz kapcsolódni és megakadályozni, hogy elérjenek a rágcsálók agyába. Az így vakcinált egerek a későbbiekben nem reagáltak a nikotinra, nem tapasztalták náluk azokat az élettani és viselkedési tüneteket, amelyek korábban megfigyelhetők voltak a nikotin hatására.

A dohányos kezdeti pszichológiai függését, vágyódását nem enyhíti a vakcina, de a cigaretta elszívása után nem érezne semmiféle hatást, ezért vélhetően könnyebben mondana le róla. Az emberi kipróbálás előtt még állatkísérletekben tesztelik a módszer biztonságosságát és hatékonyságát.