Nándor
8 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Letargikussá válhatnak a kocka baglyok

2012.07.24. 18:38

Egy amerikai kutatás kiderítette, hogy hajlamosabbak a depresszióra azok, akik éjszaka tévét néznek vagy számítógépeznek, illetve a világító képernyő mellett alszanak el. Az Ohio Egyetem Orvosi Központjában dolgozó neurológusok, akiknek kutatását részben az amerikai védelmi minisztérium finanszírozta, hörcsögkísérletekkel igazolták az éjszakai tompa fény egészségkárosító hatását. Eredményeik szerint a kísérleti állatok viselkedésében és agyműködésében végbement változások megdöbbentő hasonlóságot mutattak a depressziós emberekével.

Tracy Bedrosian, a Molecular Psychiatry című folyóiratban publikált kutatás vezetője szerint a hörcsögökkel kapcsolatos eredmények egybevágnak azzal, amit az emberi depresszióról tudunk. A kutatók rámutattak, hogy az éjszakai mesterséges fény használatának elterjedése és a depressziós esetek arányának növekedése, ami különösen a nőket érinti, egybeesést mutat az utóbbi ötven évben.

Az éjszaki fényhatás és a mellrák, valamint az elhízás kockázatának növekedése közti kapcsolatot a szakemberek már korábban felismerték, de a viselkedészavarokkal való összefüggésről kevés ismeretük volt. Bedrosian hangsúlyozta, hogy az éjjel tévézők és számítógépezők a normális fény-sötétség körforgásra való visszatéréssel javíthatnak az éjszaka világító képernyő okozta depressziós tüneteiken.