Stefánia
0 °C
3 °C

Az akupunktúra jó a krónikus fájdalomra

2012.09.11. 19:04

A megfelelő pontokon alkalmazott akupunktúra sokkal jobban enyhíti a fájdalmat, mint a szokásos fájdalomkezelések, és némileg hatékonyabban, mint a hamis akupunktúra, amikor nem az előírt pontokon helyezik el az akupunktúrás tűket, állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport tanulmánya, amelyben 29 korábbi korábbi vizsgálat eredményeit elemezték. Az Archives of Internal Medicine című orvosi folyóiratban közzétett tanulmány vizsgálataiban összesen 18 ezer ember vett részt.

A tanulmány szerzői úgy vélik, ezek az eredmények szolgáltatják az eddigi legerősebb bizonyítékot arra, hogy az akupunktúra ésszerű választási lehetőség. A New York-i Memorial Sloan-Kettering Rákközpont, valamint több brit és német egyetem kutatói megállapították, hogy a mostani tanulmány, bár nem egyértelmű bizonyíték, újabb adalékot nyújt arra, hogy az akupunktúra alkalmazása számos állapotnál előnyös lehet.

A kísérletek során a fájdalmat nullától 100-ig terjedő skálán becsülték meg. A páciensek fájdalmának átlagos értéke szubjektív megítélésük szerint 60 volt, ez átlagosan 30-ra csökkent az akupunktúra hatására, 43-ra a szokásos fájdalomkezeléseknél és 35-re a hamis akupunktúránál.

A tanulmány kommentárjában Andrew Avins, a San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem szakembere megjegyezte, hogy mivel az akupunktúra viszonylag biztonságos, a működési mechanizmusának tisztázatlansága miatt érzett bizonytalanságnak nem kellene visszatartania az orvosokat attól, hogy a fájdalomtól szenvedő pácienseiknek lehetőségként ajánlják.