Nő a gyerekbántalmazások száma az USA-ban
A Yale Egyetem kutatói most megjelent tanulmányukban megállapították, hogy összességében több gyerek került fizikai bántalmazás okozta súlyos sérülés miatt kórházba az Egyesült Államokban 2009-ben, mint 1997-ben. A Pediatrics című szaklapban publikált kutatási eredmények szerint a bántalmazott egy éven aluli csecsemők száma emelkedett, miközben az emiatt megsérült gyerekeké és kamaszoké változatlan maradt. A megállapítások több mint 2500 amerikai kórház adatainak elemzésével születtek.
John Leventhal kutatásvezető, a Yale New Haven-i orvosi karának gyermekgyógyásza elmondta, hogy a legsúlyosabban megsérült gyerekeket vizsgálták a kutatás során. Azok, akik fizikai bántalmazás miatt kórházba kerülnek, az összes fizikailag bántalmazott gyereknek csupán kis hányadát, körülbelül kettő-négy százalékát tették ki.
A kórházi adatok szerint 1997-ben százezer gyerek közül 6,1 került kórházba fizikai bántalmazás miatt, 2009-ben azonban már 6,4 százezrelék volt az arány. A gyerekek átlagosan egy hetet töltöttek kórházban; a leggyakoribb sérüléseik a törések, a nyílt sebek és a traumás fejsérülések voltak. A legnagyobb mértékben a bántalmazott csecsemők aránya emelkedett 1997 és 2009 között; 100 ezer csecsemőre vonatkoztatva 56,2-ről 62,3-re. Leventhal elmondta, hogy a csecsemők sokkal nagyobb arányban kerülnek kórházba fizikai bántalmazás okozta súlyos sérülésekkel, mint a nagyobb gyerekek, vélhetően azért, mert náluk egy pofon is sokkal súlyosabb sérülést okozhat.
A tanulmány szerzői azt is hangsúlyozták, hogy ugyanebben a vizsgált időszakban a nem fizikai bántalmazással összefüggő sérülés miatt kórházba került csecsemők, gyerekek és kamaszok száma 20 százalékkal csökkent. Leventhal szerint az orvosoknak különösen figyelniük kell rá, hogy észrevegyék a gyerekbántalmazás jeleit, ahogyan a szülőket is meg kell tanítani arra, hogy miként birkózzanak meg a stresszel teli pillanatokkal anélkül, hogy erőszakhoz folyamodnának.