Vírus erősíti a nemi úton terjedő parazitát
Egy különösen gyakori, szexuális úton átadható parazita még veszélyesebbé válik, amikor maga is vírussal fertőződik, noha benne nem tesz kárt a vírus, állapították meg amerikai kutatók. A bostoni Harvard Egyetem és a Brigham Női Kórház kutatói a trichomoniázist okozó ostoros egysejtűt tanulmányozták. A trichomoniázis gyakoribb, mint az összes bakteriális nemi betegség együttesen; évente világszerte 250 millió férfit és nőt érint, és becslések szerint a nők 20 százaléka átesik ezen a fertőzésen.
A parazitával megfertőződött emberek esendőbbé válnak más nemi úton átadható betegségekre is, maga a trichomoniázis pedig gyakran okoz a szövődményeként jelentkező gyulladás miatt a későbbiekben vetélést, koraszülést vagy terméketlenséget.
Raina Fichorova, a Harvard immunobiológusa csoportjával a parazita vírusfertőzését tanulmányozta. Kiderült, hogy a paraziták 80 százaléka fertőzött egy vírussal, amelyet egyszerűen trichomonasvírusnak neveznek. Úgy tűnik, hogy a vírus magának a parazitának nem árt, de a vizsgálatok megmutatták, a vírussal fertőzött parazita fertőzése veszélyesebb az emberek számára.
Humán sejtkultúrákon, laboratóriumban vizsgálva a vírusos és nem vírusos parazita hatását kiderült, hogy ha magát a parazitát el is pusztítják például a metronidazol nevű antibiotikummal, az általa kibocsátott vírusok gyulladást keltenek a sejtekben. Maga a vírus nem árt az embernek, de közvetíti a parazita gyulladáskeltő hatását, ezért a vírussal fertőzött parazita nagyobb veszélyt jelent.
"Az antibiotikummal való kezelés valójában még ront a dolgon, mert felerősíti a gyulladást" - mondta Fichorova. Ez a gyulladás magyarázza azt is, hogy a parazita miért teszi esendőbbé az embereket más szexuális úton átadható betegségekkel szemben. "Ahhoz, hogy a trichomoniázist biztonságosan kezeljük, nemcsak a parazitát kell megtámadnunk, hanem ugyanakkor annak vírusát is" - tette hozzá Fichorova, aki tanulmányát a PLoS ONE című tudományos portálon tette közzé.