Konstantin
EUR 384,12 Ft
USD 364,25 Ft
14 °C
28 °C

Pár kiló plusz a hosszú élet titka

2013.01.03. 09:03

Az enyhén túlsúlyos embereknél kisebb a korai halálozás kockázata, mint az optimális testtömegűek esetében – ezt mutatja egy olyan nemzetközi vizsgálat, amely csaknem 3 millió felnőttre terjedt ki szerte a világban.

A Daily Telegraph című brit lapban ismertetett tanulmány szerint az enyhén túlsúlyos emberek esetében 6 százalékkal kisebb a halálozás kockázata, mint a normál testtömegűeknél. A súlyosan elhízottak – 35-ös testtömegindex felett – ugyanakkor 29 százalékkal nagyobb eséllyel halnak meg, mint azonos korú normál testtömegű társaik.

A Journal of the American Medical Association című szaklapban megjelent tanulmány szerzői a jelenségre lehetséges magyarázatként többek között azt hozzák fel, hogy a túlsúlyos emberek feltehetően gyakrabban járnak orvoshoz, így hamarabb elkezdődik a betegségek megfelelő kezelése. De az okok között említik a túlsúlyos embereknél felhalmozott magasabb tápanyagtartalékot is, amely előnyt jelenthet például elhúzódó betegségeknél.

A Science Daily tudományos hírportál összegzése szerint az Egyesült Államok egészségügyi statisztikai központja (National Centre for Health Statistics), a Nemzeti Rákintézet és az Ottawai Egyetem munkatársai által jegyzett kutatás keretében csaknem száz korábbi tanulmányt elemeztek, amelyek több mint 2,88 millió emberre és több mint 270 ezer elhalálozásra terjedtek ki Észak- és Dél-Amerikában, Európában, Ázsiában, valamint Ausztráliában.

A vizsgálat eredménye több korábbi tanulmányéval is egybevág, amelyek szerint a szívrohamot túlélő túlsúlyos és mérsékelten elhízott betegek életkilátásai jobbak, mint normális súlyú betegtársaiké.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Vennék
  • Hírek