Edina
2 °C
15 °C

Világszerte egyre több a leprás

2013.01.23. 15:49

Kis mértékben növekedett a leprás megbetegedések száma a világban: az első becslések szerint több mint 230 ezren lettek leprásak világszerte 2011-ben, míg a megelőző évben kétezerrel kevesebben fertőződtek meg. A leprával és tuberkulózissal foglalkozó würzburgi intézet (DAHW) közlése szerint az adatok még nem véglegesek, mert még csak száz ország jelentette aktuális, 2011-es számait az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO).

A még hiányzó országok közé tartozik Etiópia, Nigéria és Tanzánia is, amelyekben 2010-ben összesen 11 ezer új megbetegedést regisztráltak. A legtöbb új megbetegedés ismét Indiában és Brazíliában volt.

Csökkenő szaktudás

A mostani, enyhe növekedést jelző adatok kedvezőbbek az egy évtizeddel korábbinál, 2003-ban ugyanis 515 ezer leprás megbetegedés történt. Statisztikai szempontból 122 érintett országból 119-ben kiirtottnak minősül a betegség, ami azt jelenti, hogy tízezer emberre kevesebb mint egy eset jut.

Burkard Kömm, a DAHW egyik vezetője azonban óva int attól, hogy ezért a lepra kikerüljön az egészségpolitika fókuszából. A szakember szerint ezután is támogatni kell a betegség kutatását, az új gyógymódok kifejlesztését, mert a leprát továbbra is számos rejtély övezi. Nem tisztázott például a terjedés pontos módja, nincs laborvizsgálat és oltás ellene. A DAHW attól tart, hogy sok országban a lepra diagnosztizálását és kezelését célzó szaktudás csökken, ezért az esetek száma növekedésnek indul.

A lepra (amit hazánkban régen bélpoklosságnak is hívtak) az egyik legősibb ismert fertőző betegség. Kórokozó baktériuma többek között orron és szájon át cseppfertőzéssel terjed, lappangási ideje több év is lehet, és károsodásokat okozhat a bőrön, a végtagokon, az idegekben és a szemeken. A lepra ma már gyógyítható, de ha évekig kezeletlenül marad, bekövetkezhet az idegek elhalása, az ujjak elvesztéséig és a teljes vakságig. A világ egyes pontjain a lepra elsősorban azért terjed, mert a megfelelő gyógyszerek éppen oda nem jutnak el.

2010-ben minden második leprás megbetegedést Indiában regisztrálták, a dél-ázsiai országban akkor 126 ezren fertőződtek meg. Évente tízezrek kapják el a leprát Brazíliában és Indonéziában, emellett Afrika országaiban is jelentős gondot okoz a betegség kezelése.