Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Nem jobb a placebónál a kísérleti tbc-oltás

2013.02.05. 08:12

Kudarcba fulladt egy új, tuberkulózis elleni oltás első nagyszabású humán próbája, jelentősen visszavetve ezzel a fertőző betegség ellen vívott harcot. Az MVA85A jelű készítményé volt az első nagyszabású teszt azóta, hogy 1921-ben bevezették a BCG (Bacillus Calmette-Guerin) nevű oltást. Utóbbi azonban csak részben hatásos a tuberkulózist okozó baktériummal szemben, ezért számos nemzetközi kutatócsoport dolgozik egy új vakcina létrehozásán.

A mostani humán teszt eredményei szerint az MVA85A nem nyújtott védelmet a BCG oltással már beoltott kisgyerekeknek. A Dél-Afrikában végzett próba 2794 egészséges, négy és hat hónapos kor közötti gyermek bevonásával készült: a babák fele az új védőoltásból kapott, míg a többieknek placebót adtak be a szakemberek. A kutatók átlagosan két évig követték figyelemmel a gyerekeket.

A Lancet című orvosi folyóiratban közölt eredmények szerint a védőoltást kapott gyerekeknél 32, míg a placebós csoportban 39 tuberkulózisos esetet diagnosztizáltak. Ez 17 százalékos hatékonyságot jelent, amely azonban statisztikailag jelentéktelen értéknek számít, adta hírül a BBC hírszolgálata.

Az MVA85A jelű vakcinát arra fejlesztették ki, hogy tovább erősítse a BCG oltás által már beindított immunválaszokat. Az új készítmény humán klinikai próbái már több mint egy évtizede megkezdődtek. Az eddigi eredmények azt mutatták, hogy a szer biztonságos, és a felnőtteknél jelentősen fokozza az immunrendszer válaszreakcióit.

„Kisgyermekeknél a vakcina mérsékelt immunválaszt idézett elő, ez azonban jóval alacsonyabb volt a felnőtteknél mért szintnél, és elégtelen ahhoz, hogy védelmet nyújtson a betegséggel szemben” – húzta alá a vakcinát kifejlesztő Helen McShane, az Oxfordi Egyetem munkatársa.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a tbc az egyik legfőbb globális egészségügyi probléma, évente mintegy 8,7 millió embert fertőz meg és 1,4 millió halálesetet okoz. Ez a fertőző betegség jelenti a vezető halálokot Dél-Afrikában a HIV-fertőzöttek körében.

„A mostani eredmények ugyan elkeserítőek, de ez a vakcina csak az első volt abból a mintegy tucatnyi új tbc elleni védőoltásból, amelyeknek már zajlanak a humán próbái, további ötven szert pedig laboratóriumi körülmények között tesztelnek” – mutatott rá Richard White, a London School of Hygiene and Tropical Medicine járványtani szakembere.

15%

Náray Tamás Zarah

4999 Ft
4250 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft