Auguszta
-3 °C
2 °C

A sok fiú árthat az anya egészségének

2013.02.28. 14:39

Finn kutatók több évszázadot átfogó demográfiai adatok elemzésével mutatták ki, hogy a sok fiúgyermek világra hozatala megrövidítette az anyák szülés utáni élettartamát. Korábban is voltak már arról szóló tanulmányok, hogy a fiúgyermekek megterhelik az anyák egészségét, mert általában nagyobb súllyal jönnek a világra, és több fizikai stressznek teszik ki az anyák testét. A fiúgyermekek az anyjuk tesztoszteronszintjét is növelik, ami öregíti az immunrendszert, így a test védekező képessége is csökken. A fiúknak ráadásul a születésük után több gondoskodásra van szükségük.

A Daily Telegraph arról is beszámolt, hogy a lányok viszont meghosszabbítják anyjuk életét, ugyanis segítenek az élelem beszerzésében és fiatalabb testvéreik nevelésében, legalábbis a vizsgált hagyományos társadalmakban. A Biology Letters folyóiratban közölt eredmények szerint a lánygyermekek száma nem befolyásolta az anya élettartamát. A szakemberek szerint a sok fiúgyermek szülésének káros hatása valószínűleg a női hormonokhoz köthető.

A férfiakat nem érinti

Hogy minimalizálják a modern társadalmakban időről időre változó tényezők hatásait – például az egészségügyi ellátás minőségét vagy a családi jövedelem nagyságát –, a kutatók a XVII-XX. század között született egyénekre vonatkozó információkat dolgoztak fel a tanulmányhoz. A 11 166 nőre és 6 360 férfira kiterjedő vizsgálatban a szülők poszt-reprodukciós élettartamát, illetve az utódok számát, nemét és túlélési adatait vonták elemzés alá.

A finnországi Turkui Egyetem munkatársa, Samuli Helle szerint az eredmények azt mutatják, hogy a fiúgyermekek világra hozatala megrövidítette a finn anyák szülés utáni élettartamát, de az összefüggés az anyák korának előrehaladtával elhalványult. Helle szerint az eredmények alátámasztják azt az elméletet, hogy a fiúgyermekek nevelése energiaigényesebb feladat, mint a lányoké.

A kutatók a férfiak esetében nem figyeltek meg hasonló összefüggést, ami összhangban van azzal, hogy a férfiak kevesebb közvetlen energiát fektetnek a szaporodásba, mint a nők. A vizsgálat a lány- és a fiúgyermekek túlélési esélyeit sem tudta kapcsolatba hozni a szülők élettartamával.