Koronavírus: 15 halott Szaúd-Arábiában

A szaúdi-arábiai királyság egészségügyi minisztériuma vasárnap bejelentette, hogy az országban tizenötre emelkedett az újfajta koronavírus halálos áldozatainak száma. A szaúdi tárca vezetője elmondta, hogy tavaly augusztus óta 24 ember kapta el a vírust. Közülük került ki a 15 halálos áldozat is, és újabb három fertőzéses esetet is vizsgálnak.

Az új vírus annak a SARS-vírusnak a rokona, amely világszerte csaknem ezer emberrel végzett tíz éve. A mostani koronavírus abban különbözik a SARS-tól, hogy gyors ütemű veseelégtelenséghez vezet. Az Egészségügyi Világszervezet információi szerint az új koronavírus eddig 34 embert fertőzött meg, közülük 18-an meghaltak.

A WHO főtitkárhelyettese, a japán származású amerikai Keiji Fukuda Szaúd-Arábiában elmondta: valószínűnek tartják, hogy szoros kontaktus esetén a vírus emberről emberre is terjedhet. A szakértő erre hivatkozva fokozott éberséget kért a világ országaitól.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34