Az amerikai Anderson Cancer Centerben a elvégzett névtelen felmérés válaszai alapján több mint a kutatók fele legalább egyszer nem tudott reprodukálni publikált tudományos eredményt. A tudósok úgy ellenőrzik, hogy egy kutatás eredményei helyesek-e, hogy megpróbálják újra és újra reprodukálni, ugyanazokkal az eredményekkel, így biztosak lehetnek benne, hogy végkövetkeztetés helyes. Azonban úgy tűnik, valami nincs rendben a tudományos módszerrel, hiszen rengeteg eredmény nem reprodukálható.
A nem reprodukálható kutatásokban résztvevő kutatók nem mindig érdekeltek abban, hogy ez máshogy legyen: a válaszadók szerint hiába próbáltak kapcsolatba lépni az eredeti kutatást végző kutatókkal, az esetek 62 százalékában a tudósok negatívan válaszoltak, tereltek vagy egyáltalán nem reagáltak. Háromból csak egy kutatónak sikerült valaha is megoldania ilyen problémát.
Leonard Zwelling, a felmérés vezető szerzője az akadémiákat hibáztatja, amiért nem szabályozzák egymást kellőképpen. A kutatás szerint nagyon sok fiatal kutató nyomás alatt érzi magát: meg kell mutatniuk, hogy a tapasztaltabb kutató hipotézise helyes, még akkor is, ha nem tudják megfelelő adatokkal alátámasztani.
Sokszor látni cikkeket, amelyekben hangsúlyozzák, hogy a klinikai tesztek mennyire messze vannak az emberi alkalmazástól, vagy túl kis mintán végezték őket, az általános üzenet általában az, hogy érdekes, de ne vonjunk le messzemenő következtetéseket.
Azonban a klinikai kutatásokat végző tudósok nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy figyelmen kívül hagyják azokat a tanulmányokat, amelyeket állatokon vagy nagyon kevés alanyon végeztek el. Segítséget várnak ezektől a tanulmányoktól is, a nem reprodukálható eredmények azonban összességében rontják a munka minőségét, mivel hibás eredményekkel nem lehet továbblépni. Minden ilyen pedig felesleges pénzkidobás, ráadásul sokkal lassabban megy működő terápiák kifejlesztése.