Kiemelt kutatóhely lett a SOTE

A Semmelweis Egyetem elnyerte a Quintiles amerikai kutatásszervező cég kiemelt kutatóhely pozícióját, úgynevezett Prime Site lett.Az együttműködés keretében az egyetem részesévé vált a jelenleg világszerte 16 kutató bázist összefogó csapatnak. A Prime Site státusz a gyógyításban biztosítja az egyetem betegeinek, hogy a legmodernebb, hazánkban még nem finanszírozott, vagy nem alkalmazott eljárásokhoz, illetve gyógymódokhoz férjenek hozzá.

A felkérés szempontjai között szerepelt a több évtizedes, klinikai kutatásokban szerzett tapasztalat, elkötelezettség, minőségi szervezeti és kutató hagyomány és munka, valamint az, hogy minden terápiás terület (például ritka betegségek) elérhető legyen az intézményen belül. Jól mutatja a kutatás és az ahhoz kapcsolódó oktatás kiemelt szerepét a Semmelweis Egyetemen, hogy 2012-ben 16 klinikán 63 kutatásvezető orvos 127 vizsgálatot indított.

A szerződéssel az amúgy világszerte csökkenő fejlesztési befektetések ellenére az egyetem több klinikai kutatást indíthat. A klinikai kutatásokban való részvétel az egyetem hármas küldetésének egyike, de semmiképpen sem választható el a másik kettőtől, a gyógyítástól és az oktatástól.

A kutatási programokban való részvétellel az elmúlt időszakban daganatos betegek, a szív-, a cukor- és az emésztőrendszeri betegségben szenvedők jutottak új gyógyszerekhez és kerülték el így a vakságot, infarktust vagy éppen alapbetegségük súlyosbodását.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40