Koronavírus adatok

2022. jan. 25.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Pál
-9 °C
2 °C

Sikeres volt a génterápia Alzheimer ellen

2014.04.25. 13:14

Először alkalmaztak sikerrel génterápiát Alzheimer-kór ellen egereknél – jelentette be a Barcelonai Autonóm Egyetem az MTI híre szerint. 

Az eredmények alapján a kutatók azt remélik, az eljárás embernél is sikeres lehet, és segítségével gyógyszert fejleszthetnek az igen elterjedt és eddig gyógyíthatatlan elbutulással járó kór ellen – írják Journal of Neuroscience című szaklap friss számában közzétett tanulmányukban.

Az egyetem neurológusainak Carlos Saura vezette kutatócsoportja a kísérleti állatok agyának hippokampusz nevű részébe olyan gént fecskendezett, amelyik egy bizonyos fehérje termelődését serkenti. Alzheimer-kóros betegeknél egy káros folyamat következtében a fehérje termelődése leáll.

Az egereknél alkalmazott eljárással sikeresen konszolidálták a hosszú távú memóriát. Saura szerint ha kiderül, hogy a gyógymód embereknél is működik, akkor sikerülne újraéleszteni az alvó emlékezetet.

Az Alzheimer-kóros betegek memóriája folyamatosan leépül. A kór jelenleg a világon több mint 35 millió embert sújt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2012-es jelentése szerint évente 7,7 millió az új megbetegedések száma.



  • Vennék
  • Hírek