Andrea, Ilma
5 °C
11 °C

Cukorbetegséget okozhat a váltott műszak

2014.07.25. 14:38

Egy nemzetközi tanulmány a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának okait vizsgálta. Az eredmények szerint a betegség elsősorban a férfiakat sújtja, illetve azokat, akik váltott műszakban dolgoznak.

A kutatók úgy vélik, a jelenségről a test biológiai órája tehet: mivel ez felel a hormonok, az alvás és az elhízás szabályozásáért, a helytelen életvitel egészségügyi szövődményekhez vezethet. Ezt nem érdemes figyelmen kívül hagyni, mert a

laborban végzett alvási tanulmányok szerint a rendszertelen alvás pár hét alatt a 2-es típusú cukorbetegség korai szakaszába juttathat.

És most lássunk néhány statisztikai adatot a 226 652 személyen végzett felmérésből.

  • Az Egyesült Királyságban 1000 emberből 45-öt érint a cukorbetegség, és köztük is a 2-es típusú a leggyakoribb.
  • A Huazhong Műszaki és Tudományegyetem eredményei szerint a váltott műszakban dolgozó kínai munkások körében 9 százalékkal gyakoribb volt a 2-es típusú cukorbetegség.
  • Férfiaknál a betegség kialakulásának valószínűsége 35 százalék volt. A két műszakos (nappalos-éjjeles) munkarendben dolgozóknál 42 százalék.

A szakértők szerint a felmerülő ártalmakat egészséges étrenddel lehet kompenzálni; ez nem nagy ár, elvégre cserébe a páciens nem fog megvakulni, nem kap szívrohamot, stroke-ot, nem károsodnak az erei és az idegei, és a lábát sem kell majd levágni.

Az eredmények azt mutatják, hogy a váltott műszakban dolgozó férfiaknak több figyelmet kell fordítaniuk a cukorbetegség megelőzésére. Figyelembe véve a világszerte egyre gyakoribb több műszakos munkarendet, illetve a cukorbetegség okozta súlyos gazdasági károkat, a tanulmányunk eredményei hasznos és értékes információkat adhatnak a cukorbetegség megelőzéséről.

– írták a kutatók.

A jelenség egyik lehetséges magyarázata lehet, hogy a több műszakos munkarend felborítja az evési és alvási szokásainkat. Az elmélet szerint minél később eszünk, a szervezetünk annál több zsírt raktároz el, ami elhízáshoz, majd közvetve 2-es típusú cukorbetegséghez vezet. A férfiaknál valószínűleg azért magasabb az egészségügyi kockázat, mert a váltott műszak felborítja a hormontermelődésüket, ami szövődményeket okozhat.

A kutatók ugyanakkor megjegyezték: az egyes eseteket nem folyamatként vizsgálták, csak egy-egy adott időpillanatot (vagyis nem követték nyomon egy váltott műszakban dolgozó munkás életét), így az sem lehetetlen, hogy más, eddig ismeretlen oka van a rizikófaktor növekedésének.