Bence
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Felszállt a buszra, 14-en meghaltak

021
2014.10.22. 17:07
Pályi Bernadett, az Országos Epidemiológiai Központ biológusa a WHO Európai Mobillaboratóriumának megbízásából Guéckédougouban, Guinea déli részén három héten át végzett diagnosztikai munkát: spártai körülmények között azt vizsgálták, ebolásak-e a hozzájuk beérkező minták. A brutális körülményekről, a járvány terjedéséről és az eddigi statisztikákról tartott előadást az ELTE-n. Mitől terjed annyira a mostani járvány? Miért támadják meg az orvosokat a helyiek? Hogyan lehet víz és áram nélkül dolgozni?

Sokszor leírtuk már azt a mondatot, hogy európai, akár magyarországi szintű egészségügyi ellátás mellet az ebola nem tudna elterjedni, és ezt jól bizonyítja egy ottani körülmények között dolgozó szakember beszámolója. Pályi Bernadett virológus az ELTE-n tartott élménybeszámolóját azzal kezdte, hogy amikor az első járvány kezelésére kiküldött csoport megérkezett Guineába, még miniszterek fogadták őket, a mostaniak érkezését már csak tudomásul vették.

Az első napra Európából szervezték meg a programokat: a WHO épületébe kellett elmenni, ahol kaptak volna mobilokat, pénzt, és biztonsági oktatást. 

Ez egy hétfői nap volt, a ramadán utolsó napja. Az iroda teljesen üres volt.

Nem várta őket senki, nem kaptak semmit. De nem mehettek vissza a szállodába sem, hiszen WHO-s kocsi vitte és hozta őket. Hat óra múlva sikerült visszajutni, de pénzük nem volt. Este hátizsákkal hozták a készpénzt: egy euró 10 ezer guineai frank, hárman 27 millió frankot váltottak. A hazafelé útjuk a guineai fővárosba sem volt zökkenőmentes, ugyanis bizonyos értelemben törölték a járatukat. „A pilóta rájött, hogy ebolával érintett terület a cél, és azt mondta, ő oda nem repül”. 

Az érkezés utáni nap el kellett utazni a karantén és a diagnosztikai központ helyszínére a fővárosból. A repülőtéren lemértek mindenkit, csomagokkal együtt, mert nem bírt volna el mindent az értük küldött kisrepülő. A GPS néha nem működött, ilyenkor a pilóták próbálták szemmel megállapítani, hol járnak. A leszállástól (két fa között volt a mezőn a reptér kijelölve), dzsippel mentek tovább, nagyon rossz minőségű utakon, nagyon lassan.

A szállás ötcsillagos volt, azaz volt folyóvíz, és áram is, három órán át naponta.

Reggelire választani lehetett a francia tescós krémsajt és az ötkilós nutella között. Asztal nem volt, mindenki az öléből evett.

Pályi csapata az esős évszakban volt a helyszínen, így gyakorlatilag semmit nem láttak a vidékből. Minden reggel felkeltek, elmentek a munkába, este- éjszaka értek haza. Nem volt hétvége, nem volt munkanap, mindennap ez ment. Sokszor nem lehetett haladni, annyira rosszak voltak az utak, vagy éppen leszakadt a híd. Az első csoport márciusban még sátrakban dolgozott, Pályi csoportja már kis házat kapott. A csoport angolul, németül és franciául kommunikált egymással, viszont a helyiek Guineában egy olyan szinten módosult franciát beszélnek, amit a született franciák sem értenek. 

Megtámadták a epidemiológust

A körülmények másik nagyon fontos momentuma, hogy Afrikában a lakosság nagy része analfabéta, ezért plakátokon, ábrákkal kommunikálnak az emberekkel. Felrajzolják, milyen tünetek vannak, és arra próbálják rávenni őket, hogy ha észlelik ezeket, menjenek el az egészségügyi centrumokba. Megmutatják, mit ne egyenek (például bozóthúst) mit tegyenek, próbáljanak kezet mosni (ez ott nem alap, egyszerűen nincs tiszta víz).

Ezek az ebola tünetei

Először rossz közérzet, láz, fejfájás, torokfájás. Aztán hányás, hasmenés, hasi fájdalmak, hirtelen felszökő láz. Köhögés, mellkasi fájdalom, kóros súlyvesztés.

A mostani járványban viszont nem igazán jellemzőek a vérzéses tünetek. Inkább a fáradtság, étvágytalanság, hányás, hasmenés.

Az ebola működéséről itt olvashat bővebben.

A leghatékonyabb kommunikációs trükk a betegséggel kapcsolatban az volt, amikor Guinea celebjei írtak egy dalt az eboláról: eléneklik mik a tünetei, ha jelentkeznek, menj el kórházba – ez mindenhova eljut, a rádióban folyamatosan ezt játsszák. Fontos üzenet, hogy ez nem a szegények betegsége, és nem olyan mint az HIV: ha megfertőződsz ebolával, nincs időd végrendelkezni.

Pályi elmondása szerint nagy az ellenállás a fehér orvosokkal szemben: a helyiek attól félnek, ha elmennek kórházba, kiveszik a szerveiket, és nem engedik őket haza. Félnek a fehér emberektől: csak annyit látnak, hogy aki bemegy hozzájuk, az vagy kijön, vagy nem. Nagyrészt tényleg nem, mivel az ebolának csak tüneti kezelése létezik: folyadékpótlás, ionpótlás, infúzió, fájdalomcsillapítás. De így is nagyobb az esélye a túlélésnek, mintha otthon próbálná átvészelni a fertőzött. Oltóanyag egyelőre nincs, a világ most Kanadára figyel

Az emberek nagyon bizalmatlanok voltak: volt, hogy megtámadták a területi epidemiológust, csak azért, mert megpróbálta rávenni az embereket, hogy aki beteg, jöjjön be vele a kórházba. Guineában sokan úgy hiszik, hogy ez nem is valós betegség, csak a fehér ember találta ki. Ezért az orvosok sokszor helyi embereket vittek magukkal, hogy jobban bízzanak bennük. Mostanában kicsit már enyhül az ellenállás, ebben sokat segítenek a túlélők.

Persze nem csak az ellenséges hozzáállásra volt példa, de a bizalom sem mindig jól sül el: volt, aki tudta, hogy ebolapozitív, és hallotta, hogy az Orvosok Határok Nélkül kezelési központjában jobb a kezelés. Tömegközlekedéssel jött, felszállt a buszra. A buszon lévő 18 emberből 16 ebolás lett, 14-en meghaltak.

Kibontják a hullazsákokat

Súlyosbítja a helyzetet, hogy Afrikában a mi szokásainktól eltérően zajlanak a temetési szertartások, a rituálé részeként például a hozzátartozók a halottak mellé fekszenek. Az egészségügyi dolgozók megpróbálják rávenni az embereket, hogy biztonságos temetésben részesítsék a halottakat, van megfelelő személyzet is arra, hogy fertőtlenítsék őket, és visszaadják a holttestet.

A testeket lezárt zsákban adják vissza, a helyiek viszont attól félnek, hogy nem is saját halottjaikat kapják vissza. Kibontják, és mégis a hagyományos szertartást tartják meg. Sokszor az egészségügyi személyzet megy el, és részt vesznek a temetésen, hogy minden rendben legyen.

Az ondó a gyógyulás után is terjeszti

A vírus közvetlen érintkezéssel terjed: nyálkahártya sérül vagy szexuális úton – az ondó a gyógyulás után is hónapokig terjeszti. A fertőzött ember váladékával kell érintkezni: vérrel, széklettel, nyállal. Azaz leginkább a családtagok és a kórházi ápolók vannak veszélyben. Nem terjed viszont szúnyogcsípéssel, levegőn keresztül, papírpénz érintésével és közös medence használatával sem.

Lappangási ideje 2-21 nap, a mostani járványnál a WHO statisztikái alapján átlagosan 11 nap. A lappangási időben a tünetmentes fertőzött nem fertőz tovább, csak a tünetek megjelenésétől kezdve. Az első néhány napban akkor is alacsony az ürített vírus mennyisége.

Mire a magyar szakember és csoportja kiértek, a járvány hatalmas erővel tombolt.  A 2014-es nyugat-afrikai járvány nem hivatalosan 2013 decemberében kezdődött. Az első fertőzött egy kétéves gyerek volt, aki valószínűleg bozóthúst evett. A temetésén résztvevők hurcolták el a betegséget, aztán a kezelőorvosok vitték tovább. Március végére már hatvanan haltak meg, akkor a tartomány már többször jelezte az ország vezetése felé, hogy hogy járvány van. Végül felvették az Orvosok Határok Nélkül szervezetével a kapcsolatot. Március 18-ról 19-re dőlt el, hogy valóban eboláról van szó.

Ismerem azt a két kollégát, akik azonosították a vírust. Egész éjszaka bent voltak a laborban, többször ellenőrízték a vírust, mert egyszerűen nem hitték el, hogy Nyugat-Afrikából, ahol eddig nem volt ebolajárvány, tényleg ebolás minták érkeztek.

Guieneában nagyon erős törzsi közösségek vannak, a családok átjárnak egymáshoz, valódi határok nincsenek. A rokonok napokat utaznak, hónapokig ott maradnak a rokonoknál. Ez elég sok problémát okoz. Május végén, júniusban volt egy időszak, amikor úgy tűnt, hogy megfékezték a járványt, emiatt nem foglalkoztak vele annyira, nem fertőtlenítettek mindent. Emiatt újra elszabadult, egyre több lett a haláleset, egyre több tartomány lett pozitív.

Augusztus 18-án már Sierra Leone és Libéria szinte összes tartománya fertőzött volt, október 12-én, az év 42. hetében pedig ott tartunk, hogy Sierra Leone utolsó tartományából is. jelentettek esetet. 8973 jelentett esetből 4484-en haltak meg.

Ha nincs diagnosztika, baj lesz

A kiutazott szakemberek azért jelentenek hatalmas segítséget, mert az ebolához hasonló tünetei vannak a maláriának is: fejfájás, láz, hasmenés, hányás. Ez azt jelenti, hogy

  • Ha ott egy beteg, akit betesznek az ebolások sátrába, miközben nem is az, akkor ő is elkapja;
  • Ha pedig ebolás, és nem teszik be az igazolt estek sátrába, akkor hazamegy és megfertőzi a rokonait;

Ezért alakult az európai mobillaboratóriumi hálózat. Európában összesen hat, úgynevezett BLS (Biosafety level) 4-es szintű labor van, ebben lehet dolgozni a világ legveszélyesebb vírusaival, mint amilyen az ebola is. Magyarország is a tagja az Országos Epidemiológiai Központ Nemzeti Biztonsági Laboratóriumával az összefogásnak, így mehetett ki Pályi is Afrikába.

A mobillabor önellátó rendszer: narancssárga boxokba vannak csomagolva a szükséges felszerelések, ezek 32 kilogramm alattiak, utasszállító repülőn és közúton is szállíthatóak, így nem kell igénybe venni a katonaságot. A laborosok minden szükséges felszerelést visznek magukkal, gyorsteszteket, molekuláris vizsgálatokat tudnak megcsinálni egy olyan országban, ahol a csatornázás, az ivóvíz, az áram is hiányzik.

Az úgynevezett kesztyűs boxszal biztonságosan dolgozhatnak a halálos vírusokkal is. Ez egy doboz, amiben szűrik a levegőt, kesztyűben benyúlva dolgoznak, és itt inaktiválják a vírust. A külső környezettől hermetikusan elzárt az egész rendszer. Csak szűrőn keresztül jön ki a levegő, így biztonságosan lehet dolgozni vele a legveszélyesebb kórokozókkal is. Ez csak átmeneti megoldást jelent, egyébként a filmekből ismert szkafanderben is dolgoznak.

A laboratóriumi boxok órákon belül indíthatóak, a felszerelést pedig folyamatosan ellenőrizik. A szakértői csapat pedig folyamatosan ilyen kórokozókkal dolgozik. Ez komoly pszichikai felkészültséget is ad, vallja Pályi:

nem kell félni, hanem biztosan kell dolgozni.

Mindent kihipóztak

A semmi közepén két nap alatt fel kellett építeni a labort, aztán jöttek a minták. Egy átlagos napon az epidemiológusok kaptak a mintát az Orvosok Határok Nélkül helyi szervezetétől, a Vöröskereszttől, a helyi kórházakból, sőt még Nigériából is, ahol éppen akkor volt robbanás a terjedésben. A minták a legkülönbözőbb dolgokat jelentették, például:

  • vérmintát;
  • garattöltet vattatamponon;
  • anyatejet;
  • magzatvizet.

A kesztyűs boxba (amit kívülről is folyamatosan fertőtlenítettek) bekerültek a minták, inaktiválták őket, utána egyeztették a beküldőlapokat. Sokszor egészen tragikus történeteket kaptak: anya, apa meghalt, és a gyerek nem tudja megmondani, mikor kezdődtek a tünetei.

„A minták összevissza jöttek, volt olyan nap, amikor azt sem tudtuk, hogy éppen melyik minta honnan érkezik. Sokszor a területi kezelési központból mi magunk hoztuk a mintákat hipós vödörben” – érzékeltette a helyzetet Pályi.

Differenciált diagnosztikát tudtak csinálni: ha valaki nem ebolás, meg tudták megnézni, hogy nem maláriás-e. A minták végeredményét mindig ketten ellenőrizték, hogy biztos ne legyen rossz diagnózis. Amikor a kutatócsoport megérkezett, nőtt az esetek száma, és rengeteg mintát kaptak: korábban húsz minta jött egy nap, akkor már 50-70. Három hét alatt, amíg kint voltak, összesen több mint hétszáz mintát dolgoztak fel. A napi inaktiválási rekord 75 vírus volt.

A munkájukat nagyban segítette az Orvosok Határok Nélkül: ők egész nap védőruhában dolgoztak, például a betegeket különítették el. Nekik elég lehet egy rossz mozdulat az átöltözésnél, hogy megfertőződjenek. A fertőzöttek sátrába belépésnél hipós vödrökbe kellett lépniük. Folyamatosan mindent mostak hipós vízzel. Az ételeket zacskóban vitték be, utána elégették. A csizmákat fertőtlenítették, aztán kirakták a napra, az is megöli a vírust.

Műanyag palackban jött a vírus

A munkát rengeteg dolog nehezítette, olyanok, amik Európában elképzelhetetlenek. Eredetileg két mintafeldolgozó készülékük volt, de a negyedik napon az egyik elromlott. Európában kölcsönkértek volna valahonnan, de Afrikában nem volt honnan - a következő csoport hozta magával. Cserélni kellett a kesztyűs boxot is, ehhez be is kellett öltözni szkafanderbe. Az újnak fordítva volt beszerelve a kesztyűje, le kellett vágni, újrahegeszteni.

Sokszor kaptak sérült, vagy nem megfelelően csomagolt mintát, például sima gyógyszeres dobozban, vagy félliteres ásványvizes palackban. Összevissza jöttek a nevek, sokszor fel volt cserélve a keresztnév és a vezetéknév, sokszor nem voltak feliratozva, vagy nem lehetett elolvasni, hogy kinek a mintája. Pályiék öt napig könyörögtek, hogy kapjanak egy laboratóriumi táblát, hogy követni tudják a mintákat. Kaptak, de még három napba telt, mire tollat is kaptak hozzá. A nyomtató sokszor nem működött, a lapok a magas páratartalomtól átnedvesedtek.

A helyi orvosok pedig eközben félóránként telefonáltak, hogy van-e már eredmény. Napi 16 órákat dolgoztak, de ez sem volt elég.

Hajtott minket az, hogy tudtuk: emberéletek múlnak rajta.

Jellemző epizód a helyi viszonyokra, amikor elfogytak a laborban műanyagcsövek. Több száz kilométerre kellett menni az utánpótlásért, a sierra leonei határon, egy folyónál találkoztak a két labor küldöttjei, és egy ladikon hozták át a tartalék csöveket. Ehhez kellett egy katonai parancsnok, aki engedélyezte a ladikhasználatot, kellett a helyi rendőrség, aki szintén engedélyezte, és kellett a ladikos, akit szintén nem volt könnyű találni. Ötven műanyag csövet végül 400 dollárért sikerült beszerezni, ez majdnem százezer forintot jelent.

Összezárták a halottal az orvost

A minták szállítása alapból sem volt egyszerű. Az Orvosok Határok Nélkül és helyi epidemiológusok szervezték a minták beérkezését. Guinea és Libéria között egy határfolyó húzódik, ahol egy egyszerű csónakkal eveztek át, az ebolás mintákkal a fedélzeten

Voltak olyan időszakok, amikor egyszerűen nem kaptunk hírt az orvosoktól. Özönlöttek be a minták, csomó negatív volt, és nem értettük, mi van. Egyszer csak kaptuk a hírt, hogy a katonaság irányít. Ott álltak az orvosok mögött fegyverrel, és az eredményeinktől függött, hogy mi lesz velük.

Volt, hogy kiküldtek egy területi epidemiológust. Levették a mintát, aztán bezárták az epidemiológust a katonák a halottal egy szobába. Rettegett, hogy vajon egy ebolás hullával tölti-e az éjszakát. Amikor ezt a csapat megtudta, addig nem mentek haza, amíg ennek a mintának nem volt meg az eredménye.

Sokszor az esős évszakban az utakon nem bírtak feljönni a kamionok, ilyenkor úgy hozták a mintákat, ahogy tudták, motorral, gyalog.

Pályi szerint voltak azért pozitív dolgok is a guineai ebolapokolban, rengeteg erőt adtak a gyógyultak, főleg a gyerekek. Ez a tény sem ad okot azonban felhőtlen örömre. A gyógyultak bizonyítványt kaptak arról, hogy már nem fertőzöttek, és aki enélkül ment vissza a faluba, kiközösítették mondván, ő hozta ide a halálos kórt. De volt olyan is, akinek már előre megüzenték a kórházba, hogy hiába gyógyulsz meg,

ne gyere vissza, mert megölünk.