Sámuel, Hajna
18 °C
32 °C

Az aszpirin jó a bélrák ellen

2015.09.29. 11:46

Az emésztőcsatorna rákos elváltozásának diagnosztizálása után alacsony dózisú aszpirin rendszeres fogyasztásával növelhető a páciensek túlélési esélye – írja az MTI. Az eredményre egy 14 ezer résztvevővel végzett kutatás után jutottak holland kutatók. Tudományos munkájukat a szakértők az Európai Rákkonferencián (ECC2015) mutatták be Bécsben.

Fotó: Eckehard Schulz

„Az aszpirin fájdalomcsillapítóként került a piacra 1897-ben. Az 1980-as években végzett tanulmányok során kiderült, hogy infarktus és agyvérzés elleni megelőzésként is hatásos. Ezen tudományos munkák során felismerték, hogy a rák ellen is védelmet nyújthat. "A hatást a gasztrointesztinális rendszer minden rákos daganatára (vastagbél-, végbél-, nyelőcsőrák) megvizsgáltuk" - mondta el Martine Frouws, a Leideni Egyetem kutatója vasárnap a 20 ezer résztvevőt számláló kongresszuson.

A tudósok 13 715 olyan, tumorbetegséggel rendelkező páciens adatait elemezték ki, akiknél Hollandiában 1998 és 2011 között diagnosztizáltak gasztrointesztinális daganatot. Kielemezték a betegség lefolyásáról és a kapott gyógyszerekről szóló információkat, az alacsony dózisú acetilszalicilsavra - ez az aszpirin hatóanyaga - koncentrálva, melyet az orvosok a szívroham és agyvérzés megelőzésére írtak fel.

A betegek 30,5 százaléka szedett már a rákdiagnózis előtt is aszpirint, 8,3 százalékuk az után kezdte el szedni, 61,1 százalékuk egyáltalán nem vett be ilyen szert. A páciensek között leggyakrabban a vastagbélben (42,8 százalék), a végbélben (25,4 százalék) és a nyelőcsőnél (10,2 százalék) diagnosztizáltak daganatot. Az átlagos megfigyelési idő 48,6 hónap volt. Azokat a résztvevőket, akik a rákdiagnózist megelőzően is szedtek aszpirint, kizárták a kutatásból.

A betegség felismerése után rendszeresen aszpirint szedő daganatos betegek 75 százaléka élte túl öt évvel a diagnózist, az aszpirint nem szedőknek viszont csak 42 százaléka. Ez a retrospektív kutatás az acetilszalicilsav igen erős hatását bizonyítja, de nem elég egy végleges tudományos bizonyításhoz – mondta ki Frouws.

A tudósok szerint az aszpirin rák elleni pozitív hatásának hátterében a vérlemezkegátló hatása áll. A vérlemezkék feladata, hogy a vérzést csomósodással és a véredény eltömítésével megállítsák. A feltételezések szerint a cirkuláló tumorsejtek az őket körülvevő vérlemezkék rejtekében játsszák ki az immunvédelmet. Az aszpirin gátolja a vérlemezkéket, így megakadályozza azt is, hogy a tumorsejtek a lemezkék segítségével védelmet leljenek az immunrendszer elől.