Olivér
5 °C
8 °C

Sót a tüdőbe, mire jó ez?

000 DV2113204
2016.08.09. 17:40
A sóról nagyon sokat hallani mostanában, sólámpa van minden otthonban, a sóbányák környékén zsákszámra árusítják a mindenféle betegségre való csomagokat. De mi igaz a sok gyógyító ígéretből? Tudunk gyógyulni sóbarlangtól vagy a só belélegzésétől? Hogyan működik egyáltalán a folyamat, mi olyan speciális a sóban, hogy jót tesz a tüdőnek? Csak az a biztos, hogy teljes tudományos egyetértés nincs a témában.

A tüdőproblémák ijesztően sok embert érintenek, a statisztikák szerint egyre többen halnak meg azokkal összefüggésben. Az ország tele van sóbányákkal, sólámpája is szinte minden második családnak van otthon. A sóipar showelemekkel tarkított: a sólámpáról, bármilyen pozitív energiákkal is címkézik fel, egyértelműen kijelenthetjük, hogy a dekoratív funkciója mellett semmilyen jótékony hatása nincs, a sóbarlangokról (a mesterségesen létrehozott, városokban berendezettekre gondolunk) pedig ellentmondásos információkat találni, abból is nagyon keveset. Három évvel ezelőtti, sólámpákról írt cikkem után megpróbáltam utánajárni a barlangok jótékony hatását adó pontos mechanizmusoknak, azonban nem találtam egyetlen szakértőt sem, aki nyilatkozott volna a témában.  Most nekifutunk újra.

Mi ez?

A természetes sórbarlangok gyógyító, legalábbis valamilyen hatását már nagyon régen megfigyelték. Állítólag már a görögök is leírták, hogy a sóbányák levegője csökkenti a légzési nehézségeket, szintén állítólag, Felix Bochkowsky lengyel orvostól az 1840-es évekből származik a megfigyelés, hogy a mai Ukrajna területén lévő Solotvino sóbánya dolgozóinak jobb volt az egészsége, mint más bányászoké. Ez a történet jellemzően sóbarlangok honlapjain jelenik meg, a nem túl sok, magyarul elérhető tudományos cikk is mind ide vezeti vissza az alapokat.

Az első sóbarlangot pár évvel később a szintén lengyel Mstislav Polakowski nyitotta a wieliczkai sóbányában. Amit csinált, ma már speleoterápiának hívják: természetes sóbarlangokban kezelnek így betegeket. A másik ág a haloterápia: mesterségesen kialakított sós, hideg, párás környezetben dolgoznak, ilyenek a budapesti sóbarlangok is.

A tüdő futószalagja

Mesterséges az összes budapesti sóbarlang (de az országban azért vannak természetes sóbarlangok), illetve az Indiso nevű, úgynevezett száraz sóterápiás kezelés is, amelynek módszerei eltérnek a természetes és a mesterséges sóbarlangétól is: a pácienst nem egy sótéglákkal megteremtett, mesterséges sós környezetbe ültetik be, hanem porlasztóval mikrométer nagyságúra bontanak vegytiszta konyhasót (99,9 százalékos nátrium-kloridot), és ezt 30-60 percen át lélegzi be a beteg, ezzel köbméterenként húsz milligrammnyi sót jut a tüdejébe.

A mesterséges sóbarlangokról nincs tudományos konszenzus, a sólámpánál már láttuk, hogy nincs értelme hatékonyságról beszélni, de mi a helyzet a porlasztott konyhasóval? A módszer hatékonyságát 2015 márciusától a Pest Megyei Tüdőgyógyintézet vizsgálta. A tüdőnkbe rengeteg szennyeződés kerül, sok tüdőbetegség lényege, hogy nem működnek többé az öntisztító mechanizmusok (úgynevezett mukociliáris alapmechanizmusok), ezért a szennyezőanyagok, baktériumok megragadnak a szervben.

A tüdőt úgynevezett csillószőrös hengerhám borítja, ezek a csillószőrök mozgásukkal, egyfajta futószalagként pakolják kifele a tüdőből a szennyeződéseket. A csillószőrök felett van még egy felület, az úgynevezett szol réteg, ez olyasmi, mintha a futószalagok olajozása lenne, ennek a segítségével tudnak mozogni.

Felette, a gél rétegben vannak a baktériumok, szennyezőanyagok, a köznyelvben ezt hívjuk váladéknak. Amikor a tüdőnk beteg, sokszor a váladék mennyisége megnő, a csillószőrök pedig nem működnek jól, felgyűlik a víz, váladék, ödéma (szövetközti vizenyő, gyakorlatilag vizesedik a tüdő) keletkezik.

Kiszárítja a tüdőt

A száraz sóterápia gyakorlatilag átmossa a tüdőt: a fent ismertetett módszerrel nagyon kis méretű sórészecskéket juttatnak be a tüdőbe belégzéssel. A sórészecskék az úgynevezett ozmotikus hatással segítik a folyadékáramlást a belső nyálkahártyába: lényegében kiszárítják a tüdőben lévő felesleges folyadékot.

Ez ugyanaz a mechanizmus, amiért a sót egyébként tartósítószernek használták évszázadokon át: az ozmózis az a kémiai jelenség, amikor a különböző koncentrációjú oldatokban az oldott anyagok megpróbálják homogénen betölteni a teret. A sóterápiánál ez úgy néz ki, hogy az ozmotikus hatás a szövetekből von el vizet, ezzel csökken az ödéma. 

A mikroméretű konyhasórészecskéknek még egy hatása van, ami segít a tüdőnek: konyhasó – kémiai nevén nátrium-klorid – ionrácsos anyag, pozitív nátrium- és negatív kloridionokból áll, magas az ionerőssége, ezzel roncsolja a fehérjék közötti fizikai kötődéseket. Ami a tüdőnél azt jelenti, hogy fellazítja a gélréteget, ami ezután könnyebben ürül. A fenti két hatással együttesen csökkenhet a tüdő gyulladása és gyorsabban örülnek az allergének is.

Mire jó?

A hatásmechanizmust már látjuk, de az a gyakorlatban kinek és mire jó? Az száraz sóval alkalmazott terápia magyar orvosok vizsgálatai alapján:

  • javítja a betegek közérzetét;
  • megelőzi, ritkítja a légúti gyulladásokat;
  • javítja a légzést azoknál is, akiknél kórosan rossz;
  • néhány bőrbetegséggel szemben is jó.

Konkrét betegségeket nézve a száraz sóterápiát vizsgáló magyar orvos [PDF]:

  • hörghurutra;
  • asztmára;
  • allergiás és sima náthára;
  • mandula-, tüdő-, orrmelléküreg-gyulladásra;
  • krónikus obstruktív tüdőbetegségre (COPD);
  • cisztás fibrózisra;
  • tüdőtágulásra
  • és dohányzással összefüggő betegségekre ajánlja.

Honnan tudjuk, hogy működik?

Az a helyzet, hogy az egész sótémában a nemzetközi szakirodalom nem egységes. A száraz sóterápiáról eleve alig találni valamit, de még a sóbarlangokról is inkább azt mondják, hogy nincs elég adat és bizonyíték arra, hogy megbízható következtetést vonjanak le a hatásosságról, nincs elég kutatás a témában, és azok sem túl újak. 

Erre jutott például egy, sóbarlangok és az asztma kapcsolatát vizsgáló 2001-es metakutatás is, ahol több korábbi, sokféle, de témába vágó kutatás eredményeit hasonlították össze. A végkövetkeztetés, hogy a krónikus asztmával kapcsolatban a sóbarlangokról megbízhatóan nem állítható semmi. De egyénileg azért vannak olyan tanulmányok, amelyek találtak kapcsolatot.

A sóbarlangokban viszont egyszerűen nem jut olyan mennyiségű hatóanyag a tüdőbe, mint a száraz sóterápiás eljárásoknál (bár a mesterséges sóbarlangoknál sokszor porlasztott sóval borítják a szobák falát). A száraz sót használó inhalátorokat vizsgáló 2007-es kutatás szerint az ilyen terápia talán javíthatja az életminőséget, de itt is megjegyzik, hogy további kutatásokra lenne szükség a placebohatás kizárásához. Egy másik, szintén 2007-es tanulmány szintén talált összefüggést, 2010-ben a száraz só és az asztma javulása között is találtak kapcsolatot [PDF]. Ezekben a tanulmányokban azonban a betegek nagyobb méretű részecskéket lélegeztek be, mint az Indiso megoldásánál, és ez a hatásmechanizmus szempontjából fontos lehet. 

Felmérték a magyar óvodákat

Az Indisót eddig nemzetközi kutatásban nem vizsgálták, magyar kutatások viszont készültek. A Pest Megyei Tüdőgyógyintézet vizsgálata mellett 2015-ben szakmai cikk jelent meg a témáról az Orvosi hetilap című szaklapban, amely szerint a terápia több betegségre is hatásos. A terápiát több magyar orvos, sportorvos ajánlja, azonban ők gyakorlati tapasztalataikat összegzik. Vizsgálta a hatásmechanizmust a Pest Megyei Tüdőgyógyintézet, ahol gyerekeken, később felnőtteken is vizsgálták a hatásokat (a kontrollcsoport sóbarlangba ment, a másik indisós kezelést kapott), pozitív eredménnyel. Azonban ez a vizsgálat [PDF] csak előzetes vizsgálatként elfogadható, homogén volt a betegcsoport, de kicsi a minta és rövid az idő.

Nemrég az ÁNTSZ alá tartozó Országos Közegészségügyi Központ (OKK) felmérte a hazai sóterápiás megoldásokat. Kiderült, hogy a terület jóval nagyobb, mint amekkorára eddig becsülték: nagyjából 500 óvodai-bölcsődei sószoba van és még 500 szolgáltató saját helyszínekkel.

Felmérték azt is, hogy magyarországi óvodai sószobák, sófalak, sóhomokozók milyen hatással vannak a gyerekek egészségére. Összefoglalójuk szerint „a sószobáknak megvan a tudományosan megalapozott helye a gyógyszeres terápiát kiegészítő, vagy a gyógyszerigényt csökkentő kiegészítő kezeléseknél”, de válogatás nélkül és korlátlan ideig nem alkalmazható, illetve „csak szakszerű kialakítás és üzemeltetés mellett biztosítható a megfelelő hatás és az alacsony egészségkockázat”. 

Ez a felmérés nagy előrelépést jelent a magyar sóterápiás módszerek tisztázásában, ugyanis az országos tisztifőorvos OTH 3483/1998. sz. körlevele alapján a sóterápiás eljárás „nem minősül egészségügyi szolgáltatásnak”, amellett, hogy ezzel együtt nem is nagyon szabályozták, nem is nagyon foglalkoztak vele. 

Azóta készült összegzés a magyarországi vizsgálatokról (az elmúlt években ez csak az Indisót, illetve az óvodák, bölcsődék felmérését jelenti), ez egyrészt pont arra jutott, amiről fentebb írtam: a szakirodalom nem egységes, vannak problémák. Viszont a vizsgálatnak célja is volt: a sószobák „kialakításához és működéséhez szükséges higiénés feltételek előírásainak” megfogalmazása, jogi szabályozása, ami talán rendet tehet abban a káoszban, hogy itthon egyelőre gyakorlatilag bemondásra bárki, bármivel reklámozhatja a sószobáját, terápiáját. 

(Borítókép: AFP / Thomas Lohnes)

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?