Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Többet ér, mint az arany, de mi inkább kidobjuk

D  ZA20090209006
2017.05.24. 00:53
3D-printerrel nyomtatott szervek, a sebre kenhető és ott bőrré változó bioanyag, csontok növesztése – sci-finek tűnik, de nem az, ilyesmiket csinálnak a laborjaikban a regeneratív medicina úttörő kutatói. Elmentünk egy konferenciára, ahol azt mutatták be, hol tartanak most az ilyen irányú kutatások. A hadsereg találkozik a plasztikai sebészettel, és közben mindenki arra panaszkodik, hogy az eljárások aranyat érő alapanyagának nagy részét egy csomó helyen egyszerűen kidobják.

Ha azt mondom, őssejt, ön jó eséllyel három irányba asszociálhat a kifejezésről:

  1. Egerek hátából kinövő emberi fülek, klónozás, sátánság (ha ebbe a csoportba tartozik, inkább ne is olvasson tovább).
  2. Az az izé, amit terhes nőknek szoktak ajánlani rettentő sok pénzért, hogy begyűjtik és tárolják a szülés után, mondván, előbb-utóbb jó lehet még valamire.
  3. Az az izé, amiről évek óta mondják a kutatók, hogy hamarosan mindenfélét meg lehet majd gyógyítani vele, de a gyakorlatban azóta se látszik ebből semmi.

Amikor a New Jersey-i Future of Regenerative Medicine kongresszus egyik előadója addig ért az előadásában, hogy tíz éve kísérletezik az őssejtterápiával autista gyerekek kezelésében, és most léphet lassan a következő fázisba a kutatás, nagyjából megértettem, miért megy olyan lassan az ígéretből gyakorlattá válás. Amikor azt is hozzátette, hogy most az autisták 70 százalékánál érnek el a terápiával jelentős javulást, és elkezdte sorolni, milyen, eddig gyógyíthatatlannak tartott betegségeknél értek el áttörést a korai kísérletekben (az Alzheimertől a stroke-ig), azt is, hogy itt óriási dolgok vannak alakulóban. Csak győzzük kivárni. Meg kifizetni. Egy másik előadó ugyanis azt ejtette el, hogy a sebgyógyulást gyorsító terápiájuk kísérletei 150 millió dollárt emésztettek fel – és a közönség szakmabeli része egyáltalán nem úgy nézett ki, mintha meglepődött volna.

A regeneratív medicina az orvostudomány aránylag új ága, a szervezet természetes regenerálódásának felturbózásával, irányításával foglalkozik. Ebben a műfajban az élővilág elképesztő dolgokra képes; klasszikus példa a gyík, ami újranöveszti a letört farkát. Az ember ennél pár fokkal bonyolultabb jószág, nekünk ugyanez a mutatvány most ott tart, hogy egy amputált végtagnál a csonkra tudunk növeszteni egy kis bónusz izomszövetet, ami kényelmesebbé teszi a protézis viselését. Ezt a Harvard egyik kutatója mutatta be, akinek a rekonstrukciós plasztikai sebészet a specialitása, a projektet egyébként az amerikai hadsereg támogatta. A trükk a dologban a regeneratív medicina jolly jokere, az őssejt. Mármint szó szerint: az őssejt ugye az a speciális sejtünk, ami bármilyen más sejtté át tud alakulni. A dolog egyszerűnek tűnik: csak be kell injekciózni a célterületre, és osztódásra bírni, illetve valahogy megsúgni neki, hogy éppen milyen sejtekké is kéne alakulnia, és hogyan. Na, ennek a megsúgásnak a részleteit kutató specialisták randevúztak a New Jersey-i konferencián.

Mire jó ez?

Elméletben tehát az őssejt szinte mindenre jó, hiszen bármilyen szövetet és testrészt lehet építeni belőle. A gyakorlatban egyelőre a csontvelő-átültetés számít mindennapos beavatkozásnak, de egy sor másik megoldás van a klinikai próbák végső fázisában. A legnagyobb erőkkel kutatott terület a sebgyógyítás felgyorsítása (ez lehet, hogy nem független attól, hogy az ilyesmire szívesen áldoz a végtelen pénztárcájú amerikai hadsereg), illetve az úgynevezett diabéteszes láb kezelése. Ez a cukorbetegséggel együtt járó tünet az érrendszer rendellenessége, ami csúnya, fekélyes, gyulladt sebekkel jár a lábon. Ezeket egyrészt a kutatók az ilyen konferenciákon hosszasan szeretik mutogatni kisebb mozivászon méretű kivetítőkön, másrészt ijesztően sok esetben vezetnek egyenes úton az amputációhoz. A cukorbetegség a nyugati országokban a lakosság 8-9 százalékát érinti, és ez a járványszerű elhízás miatt csak egyre több lesz. Ez potenciálisan sok millió diabéteszes lábat és nehezen gyógyuló, fájdalmas sebet jelent, amiket az őssejtterápia a kísérletekben gyönyörűen eltüntet.

Több előadás foglalkozott az égési sérülések kezelésével is. A bőr nyomtatása már elég jól megy (elvégre a bőr nem egy különösebben bonyolult szerkezetű valami), a kihívás inkább az, hogy szépen belenőjenek az idegek és a vérerek is. Egérkísérletekben már tökéletesen működik a dolog, ha embernél is fog, az világszerte évi bő tízmillió súlyos égési sérültnek gyorsíthatja fel drámaian a gyógyulását. Márpedig az ilyen eseteknél a gyors gyógyulás különösen fontos, hiszen így marad kevesebb esélye a fertőzéseknek és a kiszáradásnak. Ezen a területen egészen vadul hangzó kísérletek is mennek, mint például a xenoterápia, ami sertésekben növesztett izom- és bőrszövetet ültet át az emberbe, vagy a sérült felületre felkenhető bioanyag, ami megszáradva bőrszövetté alakul át.

Ami leginkább sci-finek tűnik laikus szemmel, az a szervek 3D-nyomtatása. Az egyik előadásban bemutatkozott egy srác, akinek egy ritka rendellenesség miatt nem működött a húgyhólyagja. A saját, biopsziával kivett sejtjeit szaporították, és építettek belőlük új hólyagot, amit aztán visszaültettek a testébe, és azóta is tökéletesen üzemel. Ez a technológia beláthatatlan lehetőségeket rejt, gondoljunk csak a világszerte vese-, máj-, vagy szívdonorra váró milliókra. A dolog egyelőre csak aránylag egyszerű felépítésű szervekkel megy, mint a húgyhólyag vagy a légcső. A legbonyolultabb szerv, amivel sikeresen megcsinálták, a pénisz volt. Igaz, eddig csak állatkísérletben: a tökéletesen funkcionáló, saját sejtekből újraépített szerv büszke tulajdonosa egy nyúl.

Mi meg kidobjuk

Őssejthez a felnőtt szervezetből főleg a csontvelőből lehet hozzájutni. Ez sokáig úgy ment, hogy beszúrtak egy nagy injekciós tűt, és kiszipkáztak egy kicsit a csontvelőből, de ma már működik az az eljárás is, amiben egy gyógyszerrel az őssejttermelés felpörgetésére veszik rá a csontvelőt, az őssejteket meg egyszerűen kihalásszák a vérből. De a legjobb őssejtforrás ezzel együtt is a köldökzsinór, a magzatburok, magzatvíz, a méhlepény – ami teljesen logikus is, hiszen a magzatfejlődés egy merő, 9 hónapos őssejtfesztivál, és a születés melléktermékeiben is marad egy csomó felhasználatlan belőle.

És itt jön a probléma. Ma ugyanis nagyon sok helyen – így Magyarországon is – az megy, hogy vagy kifizetnek a szülők egy csomó pénzt az őssejtek legyűjtéséért és tárolásáért, vagy az egész cuccot, úgy, ahogy van, kidobják. Egyre több helyen alakulnak viszont közösségi őssejtbankok, ahová az anya felajánlhatja a köldökzsinórvért, mintha csak szervdonor lenne. Ilyenkor az megmenekül a kukától, és később felhasználják akár kutatásban, akár őssejtkezelésben, ha szükség van rá. Ilyen bank létrehozására Magyarországon is voltak kezdeményezések (az EU is erősen támogatná), de a politikai akarat hiányában és a szakmai széthúzás folytán eddig mind egy szálig elhaltak.

Munkatársunk a Czeizel Intézet meghívására és költségén vett részt a konferencián.