Aliz
6 °C
14 °C

Herpeszvírusok állhatnak az Alzheimer-kór hátterében

2018.06.22. 15:20

A Neuron legújabb számában megjelent tanulmány szerint herpeszvírusok állhatnak az Alzheimer-kór hátterében. A tanulmány szerzői kétszer annyi herpeszvírust találtak az Alzheimer-kórban elhunytak agyában, mint azokéban, akiknél nem alakult ki a betegség.

Elég régi az az elmélet, amely szerint vírusok vagy más kórokozók játszhatnak szerepet az Alzheimer-kór kialakulásában. Benjamin Readhead, a tanulmány vezető szerzője, az Arizonai Állami Egyetem kutatója szerint a teória már az ötvenes években felvetődött, de az évek során sok orvos és kutató szállt ezzel szembe.

Readhead és kutatócsoportja eredetileg nem vírusokat keresett. Olyan agyi hálózatokat vizsgáltak, amiket létező gyógyszerekkel újra lehetne indítani, hogy ezzel a betegség új gyógymódjait lehessen kidolgozni. A tanulmány az Alzheimer-kóros agyszövetek eddigi egyik legnagyobb részletes elemzését végezte el.

A kutatócsoport majdnem 1000 mintát elemzett, amik között voltak Alzheimer-kórosok szövetei is. A kutatók átrostálták a mintákból származó DNS- és RNS-szekvenciákat, és azonosították az emberi és nem emberi géneket. A nem emberi génszekvenciákat összevetették több mint 500 vírus génjeivel. Noha az Alzheimer-kór vírusos vagy bakteriális eredetéről alkotott elméletek nem túl népszerűek, volt olyan kutatás, amelyik kapcsolatot állapított meg a kór és a herpex simplex vírus (HSV1) között. Az új kutatásban azonban két másik törzs, a herpesz 6A és a herpesz 7 agyi előfordulását mutatták ki.

A vizsgált agyszövetminták 40-50 százalékából mutatták ki a herpeszvírust, de az Alzheimer-kóros szövetekben kétszer annyi volt belőlük, mint az egészségesekben.

A kutatók szerint nem meglepő herpeszvírusok jelenléte az agyban. Ezek a kórokozók szinte minden ember szervezetében megtalálhatók. Ennyi azonban nem lenne elegendő, hogy kijelenthessék, ez a fertőzés okozza az Alzheimer-kórt. A vírus szerepének kiderítése további kutatásokat igényel.

Nyilvánvaló, hogy más fontos változások is lezajlanak, amiért egyes emberek így reagálnak a vírusra. A vírus mégis szerepet játszhat, ott lehet az okok között vagy felgyorsíthatja az Alzheimer-kór kialakulását.

- mondta Readhead.

(MTI)