Egy kiló cukron is múlhat a nyolcmillió éves fák sorsa

Akár egy kiló cukrot is szívesen fogad a miskolci múzeum, de összességében legalább 56 millió forintra lenne szüksége az intézménynek, hogy megfelelő körülmények között tudja tárolni a nyolcmillió éves fákat.

Felhívásban kéri a támogatók jelentkezését a miskolci Herman Ottó Múzeum annak a négy, nyolcmillió éves fának a konzerválásához és bemutatásához, amelyet augusztus elején szállítottak az intézmény területére.

Új épület kell

A fák konzerválását követően a leleteket és az azokhoz kapcsolódó világot egy újonnan létrehozandó épületben, a Pannon-tenger múzeumban kívánják bemutatni.

Fodor Gábor terepszemlén

A maradványok konzerválása cukros oldattal történik, elhelyezésük és az eljárás várható összköltsége mintegy 56 millió forint. A múzeum költségvetése azonban nem teszi lehetővé, hogy a munkát saját forrásaiból elvégezze, ezért a bükkábrányi négy mocsárciprus megmentésére támogatókat keresnek.

A múzeum az adományokat a konzerválási eljáráshoz szükséges védőépület elkészítésére, a négy acéltartály, a konzerválásához szükséges negyven tonna cukor, a tároló konténer és vegyszerek beszerzésére fordítja majd.

A matuzsálemek hatalmas mérete, illetve a közeledő hideg miatt a Pannon-tenger múzeum kialakításáig ideiglenes védőépületet kell létrehozni a tároláshoz és a konzerválási munkák elvégzéséhez. Ennek elkészítéséhez a közlemény szerint tíz raklapnyi téglára, hetven köbméternyi betonra, valamint háromszáz méternyi vasanyagra lenne szükség.

A lelet azért kuriózum, mert a feltárt 16 fa nem szenesedett el és nem is kovásodott meg.

A múzeum vezetése hozzáfűzte, hogy az anyagi támogatás mellett szívesen várnak egyéb felajánlásokat, akár egy kilónyi cukrot is szívesen vesznek, illetve jól jönne az építőanyag is.

A Mátrai Erőmű Borsod megyei bükkábrányi lignitbányájában nyáron került elő egy 16 fából álló, 7,2-7,6 millió éves mocsárciprus-erdő. A megtalált leletek a világon egyedülállóak, mert nem szenesedtek el és nem kovásodtak.

A bükkábrányi fák négy legépebb példányát a bánya és önkéntes támogatók segítségével a miskolci Herman Ottó Múzeum augusztusban szállította az intézmény területére.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32