
További Tudomány cikkek
-
Az első itthoni mikrobiom-konferencián kiderült, aki izmos, tovább él
- Rekorddöntéssel figyelmeztettek az egyik legnagyobb veszélyre
- Az emberi agy a traumatikus emlékekről azt érzékeli, hogy azok a jelenben történnek
- Kutyája nagyobb gourmet lehet, mint gondolja
- Kell-e tartanunk a világ legnagyobb elszabadult jéghegyétől?
![]() |
A szaglás igen fontos érzékszerv, legalábbis egyes fajoknál |
A halál beállta után az emberi test bomlani kezd. A testben található anyagok lassan bomlanak le, és nem egyszerre. A Tenesse állam beli Oak Ridge National Laboratory tudósai jelenleg egy olyan készüléken dolgoznak, ami meg tudja állapítani pontosan mikor is állt be a halál. A kutatók először egy olyan táblázatot készítenek, ami pontosan jelöli mikor milyen anyagok bomlanak le a testben. Minden egyes anyagnak megvan a saját jellegzetes szaga, ami alapján könnyen azonosítható. Persze a szagok keverednek és jó szaglás nélkül nehéz megállapítani, hogy pontosan milyen anyagok és milyen arányban alkotják a bűzt, amit az ember érez, de egy számítógép már képes pontos kémiai elemzést végezni.
Ebből az elméletből indult ki Arpad Alexander Vass is, a kutatás vezetője, akit jelen esetben nyugodtan nevezhetünk Vass Árpádnak Sándornak is. Tervei szerint hamarosan a rendőrség kezébe kaphatja az elektronikus orrot, ami a helyszínen végzett rövid kémiai analízis után kiszámolja mikor is halt meg pontosan az áldozat. Az emberi test halál utáni bomlása három fázisban történik, először a sejteket enzimek kezdik bontani, illetve cseppfolyóssá tenni (önemésztés, autolízis), ezután baktériumok kezdik bontani a szöveteket (rothadás), és végül maga a csontváz kezd lebomlani. A folyamat sebessége a külső körülményeken is erősen múlik, de mindezek figyelembevételével elég pontos számításokat lehet végezni.
Széleskörű vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy az adott körülményekkel is pontosan lehessen számolni. A laboratórium munkatársai rengeteg időt töltenek hullaházakban, ahol különbözű holttestekről vesznek szagmintát, illetve szövetmintát a szervekből. Eközben feljegyzik az adott körülményeket is, hőmérsékletet és a levegő páratartalmát. Az adatok birtokában már csekély hibaszázalékkal lehet majd dolgozni. A minták rengeteg teszten futnak keresztül, ezáltal szeretnék megállapítani, hogy a bomlás mely szakaszainak mely kémiai anyagok a legjellemzőbb kísérői, így szűkítve a kört néhány kitüntetett gázra, ami alapján számításokat lehet végezni.
![]() |
Vass úr már dolgozik az elektromos orr felderítő változatán |
Mindenesetre a kutatásokkal kapcsolatban vannak kételyek is. A szakértők szerint egy elektronikus orr létrehozható, illetve, alkalmazható, hogy segítse a felderítést, de semmiképpen sem helyettesítheti egy halottkém munkáját. Érvelésük szerint túl sok olyan befolyásoló körülmény van, amit a gép figyelmen kívül hagyhat, hogy a pontosság erősen megkérdőjelezhető. A hőmérsékleten és páratartalmon kívül figyelni kell a test méretét, életkorát, és olyasmit sem árt figyelembe venni, hogy milyen élősködők és milyen mennyiségben fészkeltek a holttestbe, ugyanis ezek szintén nagy segítséget nyújtanak a nyomozásban.
