Pályára állt a környezetvédelmi műhold

Az Európai Űrkutatási Ügynökség (ESA) pénteken Ariane-5 rakétával pályára állított egy 2,2 milliárd dollár értékű környezetvédelmi kutatóműholdat, a világ legnagyobbját ebben a kategóriában.
Az Envisat műhold százpercenként megkerüli a Földet, és tíz korszerű mérőberendezésével ezalatt folyamatosan adatokat gyűjt az ózonréteget károsító gázokról, a levegő általános felmelegedéséről, az óceánok térségéről, a északi- és déli-sarki jégolvadásról, illetve a trópusi esőerdők környezetéről. Ez az első műhold, amely a világ valamennyi térségére kiterjedő kiotói egyezmény betartásának ellenőrzésében is részt vesz. Vizsgálatának eredményeit nemzetközi meteorológiai központokban és az interneten teszik közzé.

A legdrágább műhold

Ariane-5
A nyolctonnás Envisat az eddigi legnagyobb és legdrágább, nyugat-európai építésű műhold, 50 vállalat vett részt létrehozásában. Fellövésének sikere az Ariane-hordozórakéták jövőjének is záloga lehet. Az Ariane-5 ugyanis eddig tizenegy kísérletből háromszor kudarcot vallott (egyszer felrobbant indítás után, kétszer pedig eltévesztette a szállított műhold kijelölt pályáját), és képességeit már-már kezdték megkérdőjelezni.

Sikeres felbocsátás

A pénteki indítás azonban zökkenőmentesen bonyolódott le: a dél-amerikai Kourou-ból indulva a hordozórakéta fennakadás nélkül vitte pályája felé az Envisatot, és huszonhat perccel a start után - az előre meghatározott időben - sikeresen le is vált arról.

Az Ariane-5 rakétát nehéz műholdak pályára állításához, illetve a Nemzetközi Űrállomás (ISS) berendezéseinek szállítására tervezték. A gyártó Arianespace cégnek összesen 48 küldetésre van már megrendelése, jóllehet orosz és amerikai piaci riválisok szorongatják, és a távközlési műholdak iránti igény csökkenése is sújtja. Az Ariane-rakétáknak 1979 óta ez volt a 148. sikeres indítása.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04