Farkast klónoztak Dél-Koreában

A világon most első alkalommal sikerült farkast klónozni, jelentette be egy dél-koreai kutatócsoport. A bejelentést kétkedéssel fogadta a nemzetközi tudományos élet, mivel a farkaskísérlet vezetője annak az őssejtkutatónak a munkatársa, aki a világon elsőként klónozott emberi embriót, ám 2005-ben kiderült, kutatási eredménye hamis.

Snuwolfot és Snuwolffyt a szöuli állami egyetem állatorvos professzora, Dr. Lee Beöng-Csun mutatta be hétfőn a nyilvánosságnak. Mindkét állat húsz kiló és az egyetemi állatkertben megtekinthetik a látogatók. A farkasklónok 2005 októberében születtek, de az egyetem körüli botrány miatt csak alapos vizsgálatok után akarták nyilvánosságra hozni a szenzációt, írja a Telegraph. A DNS-tesztek független ellenőrzését azonban egyelőre nem engedélyezte az egyetem.

Egyszer már volt egy jó nagy kamu

A kutatócsoportot eredetileg Hvang Vu Szuk vezette, aki 2005 decemberében bocsánatot kért, majd lemondott tisztségéről, miután független vizsgálatok szerint meghamisította kutatási eredményeit. Hvang és a szöuli állami egyetemi kutatócsoportja világon elsőként klónozott emberi embriót. 2005 elején a csoport azzal keltett tudományos szenzációt, hogy bejelentette: sikerült mesterségesen létrehoznia 11 őssejt-kolóniát. Egy kutatótársuk azonban bejelentette, az eredmények hamisak és a kirendelt vizsgálóbizottság is megállapította, hogy a tizenegy közül kilenc biztosan hamisítvány. Ráadásul ezek nem valamilyen véletlen hiba folytán, hanem szándékos manipuláció eredményeként jöttek létre.


Nézze meg a klónfarkasként bemutatott párt!

Ugyanakkor Hvang vezetésével ugyanez a csoport állította elő a világ első klónkutyáját, az afgán agár Snuppyt 2005 augusztusában, amely kutatást eddig nem cáfolták. Hvang Dél-Koreában továbbra is népszerű, vasárnap kétezer támogatója vonult utcára Szöulban, hogy a professzort engedjék újra dolgozni laboratóriumában.

Lee professzor azt is bejelentette, a farkasklónozást részletező tanulmány ebben a hónapban jelenik meg a Cloning and Stem Cells (Klnónozás és őssejtek) című folyóiratban, a társszerző Dr. Hvang lesz.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32