Beszól a bútor, ha rosszul rakják össze

Svájci kutatók szerint néha balesetveszélyes lehet, ha a vásárlók alkotói szabadságukra hagyatkozva szerelik össze a darabokban hazavitt bútorokat ahelyett, hogy elolvasnák az útmutatót. Elképzeléseik szerint a jövőben célszerű lenne mikrochipekkel felszerelni az IKEA bútorokat, melyek figyelmeztetnének, ha valami nincs a helyén.
Stavros Antifakos, a zürichi állami műszaki intézet munkatársa és kutatócsoportja szerint az összeszerelési útmutatóban foglalton kívül még 44 különböző módon lehet egy IKEA szekrényt összeállítani, írta a New Scientist. Ebből csak nyolc esetben lesz egy többé-kevésbé biztonságos bútordarab a végeredmény, a többi alkalommal a szekrény ugyan stabilnak tűnik, de nem az, vagy egyszerűen használhatatlan.

Veszélyes üzem

Az IKEA útmutatói alapján összeállított bútorok biztonságosak, de Antifakos szerint a vásárlók gyakran hiszik azt, hogy felesleges követni a leírást, hiszen nagyjából mindegy, milyen sorrendben szerelik össze az egyes darabokat. Miután ez a magatartás balesetveszélyes is lehet, a kutatók kifejlesztettek egy elektronikus rendszert, mely orvosolni hivatott a gondatlanságból eredő problémákat. A rendszert szeptember végén mutatják be egy svédországi konferencián.

Okos bútorok

Antifakos és munkatársai mozgás- és nyomásérzékelő szenzorokat szereltek egy szekrényt alkotó hat bútorlap mindegyikébe. Ezek az érzékelők adatokat továbbítanak az egyik elembe illesztett, teleppel üzemelő mikrochipbe. A chip elemzi a bútorlapok helyzetét, és ha valamit nem talál rendben, vezetéknélküli kapcsolat segítségével instrukciókat, tippeket, és figyelmeztetéseket jelenít meg egy különálló monitoron.

Egy valamivel olcsóbb konstrukcióban ledeket szerelnének fel a bútorelemekre. A folyamatosan égő fény például azt jelenthetné, hogy minden rendben van, a villogó lámpa pedig arra figyelmeztetne, hogy valami nincs a helyén.

Azért, hogy az okos bútorokban ne merüljön ki az elem, míg az áruház polcain állnak, a szenzorok, a mikrochipek és a ledek csak fény hatására kapcsolódnak be, így nem fogyasztanak energiát, míg ki nem veszik őket a dobozból.

Diadalmenet

A technológiát azonban nem csak bútorokban lehet alkalmazni. Antifakos kifejlesztett egy olyan csavarhúzót is, mely szintén érzékelőkkel van felszerelve, így a rendszer figyelmeztetni tud, ha például egy csavar túlságosan meg lett feszítve. A kutatók szerint a jövőben más saját kezűleg összeszerelhető tárgyakat, például sátrakat is el lehetne látni hasonló beépített segítséggel.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19