Globális kutatóközpont nyílik Magyarországon

"A recessziók egyszer végetérnek" - jelentette ki Pálinkás József oktatási miniszter azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyen a General Electric bejelentette: új kutatóközpontot hoz létre Magyarországon. Az összesen hatmilliárdos befektetésbe a magyar kormány is beszáll félmilliárddal.
A radiográfia, a mammográfia, a vaszkuláris diagnosztika, az intervenciós röntgen és a klinikai szoftver fejlesztés témakörében létrehozandó központ 2004-ben nyit, és a tervek szerint közel 300 kutató-fejlesztőt foglalkoztat majd - mondta Pálinkás József oktatási miniszter. A centrumhoz kapcsolódó high-tech termelőegységben további 100-120 új munkahelyre számíthatnak a diplomások.

A központ létesítése része a 2000-ben elfogadott átfogó kutatási, fejlesztési és innovációs programnak, melynek keretében a a K+F kiadásokat Magyarországnak az EU országokhoz hasonlóan kell növelnie. Az új technológiai kiválósági központ a GE Hungary Medical Systems (GEMS) szervezetéhez tartozik majd, amely a diagnosztikai eszközök területén világelsőnek számít. A kivételes tehetséggel bíró szakemberek részére nyíló centrum az ötödik lesz a világon, a francia, az amerikai, a kínai és az indiai mellett.

Értékes magyar tudásbázis

Orbán Viktor élete első videókonferenciáján
A központ létesítése egyenes következménye volt annak, hogy 2000-ben a GEMS megvásárolta a Medicor Röntgen vállalatot, amely radiológiai eszközöket fejleszt, gyárt és forgalmaz - mondta Reinaldo Garcia, a GEMS Europe elnöke. A GEMS Global Technology elnökhelyettese, Eugene Saragnese a Milwaukee-i központból jelentkezve hozzátette, a centrum helyéül azért választották Magyarországot, mivel a magyar tudásbázist igen nagyra tartják.

Orbán Viktor miniszterelnök Debrecenből, videokonferencián keresztül csatlakozott a bejelentéshez. A kormányfő elmondta, a General Electric csak az első fecske, és hamarosan több más multinacionális cég fog hasonló nagyságrendben hozzájárulni a magyarországi kutatás-fejlesztési programokhoz. Orbán Viktor hozzátette, reményei szerint ezzel Magyarország véglegesen kitör a bérmunkás szerepből.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25