Erik, Alexandra
EUR 385,38 Ft
USD 365,81 Ft
11 °C
23 °C

DNS-vonalkód a génmódosított szervezetekben

2003.02.15. 11:48
A brit kormány olyan jogszabályon dolgozik, amely a génmódosított élőlények, és a belőlük készült termékek azonosítása érdekében "DNS-vonalkód" alkalmazására kötelezné a biotechnológiai cégeket.
A nemzeti mezőgazdasági botanikai intézet (NIAB) ezen a héten zárta le a DNS vonalkód technológia szabadalmi bejegyzését. Az eljárás könnyebbé tenné az ellenőrök számára, hogy nyomon kövessék a génmódosított élelmiszerek útját, illetve leleplezzék a génmódosított törzsek által elszennyezett terményeket. Ezen kívül széles lehet az alkalmazási területe, hiszen nehezebb volna hamisítani a vonalkódos gyapjúból készült bankjegyeket és márkás ruházati termékeket.

A brit környezetvédelmi, vidékfejlesztési és élelmiszerügyi tárca (DEFRA) szóvivője a New Scientistnek kijelentette, hogy túl korai még elkötelezni magukat egy eljárás mellett, de a DNS jelölés módszere igen biztatónak tűnik. Egy friss EU direktíva a kormányok hatáskörébe utalja a jelölést bevezetését.

"Korábban szóba kerültek technológiák a génkezelt szervezetek egyedi azonosítóinak beviteléről. Minden ilyen fejlesztés üdvözlendő volna, ha segítené a génmódosítás megállapítását és a közelebbi azonosítást" - jelentette ki Howard Dalton, a DEFRA vezető tudományos tanácsadója.

Egyszerű teszttel kimutatható

Az ötlet szerint ugyanaz az egyedi DNS szakasz bevitele minden génmódosított szervezetbe egyszerű teszt alapján kimutathatóvá teszi a beavatkozást. Mivel ez a szakasz nem felelős egy fehérje képzéséért sem, nem változtatná meg a növény tulajdonságait. A legtöbb génmódosított élőlény DNS-e tartalmaz ilyen haszontalan kódszakaszokat.

A DNS vonalkód emellett részletes adatokkal szolgálhatna magáról a termékről. A NIAB szabadalma szerint a szekvenciák sorozata tömörített információs tartalmaz, például a cég adataival és az elvégzett módosításokkal.

A tárolt információhoz való könnyű hozzáférés hatékony lenyomozhatóságot biztosít, az élelmiszerlánc teljes vonalán. Ez segíti a fogyasztó döntését, és növeli a biztonságot, jelentette ki Howard Dalton. Jelenleg nehézkes a génkezelt termékek azonosítása, mert az ellenőrzéshez pontosan tudni kell, mit keresnek.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Betét