Antal, Anett
16 °C
23 °C

Megfejtették az afrikai és kínai genomot

2008.11.06. 17:42
Először csak európai gének kerültek a humán genomkönyvtárba, amelyet nemrég egy afrikai és egy kínai férfi teljes genetikai állományával is kiegészítettek.

Az első teljes emberi genomot 2003-ban hozta nyilvánosságra a nemzetközi összefogásban kutató Humán Genom Projekt, ezt megelőzően 2001 februárjában már közzétették a genetikai állomány vázlatát a Nature magazinban, egy időben a Celera Genetics biotechnológiai céggel, amely párhuzamos kutatási eredményeit az amerikai Science-ben közölte.

A 300 millió dolláros összköltségű Humán Genom Projektben az örökítőanyag szakaszai több névtelen adományozótól származtak, ezért a megfejtett kód nem egyedi embert takar, inkább az emberi élet összetett térképének tekinthető.

2007-ben a DNS kettőscsavar-szerkezete egyik meghatározójának, James Watsonnak, valamint az akkor még a Celera élén álló Craig Venternek egyedi genomját határozták meg és tették közzé, egyenként már csak egymillió dollár körüli költséggel. Venter még a Humán Genom Projekttel való versengésben adományozta DNS-ét a Celera kutatásaihoz, ám a 2001-es vázlat után néhány évig nem pontosították a részleteket. A két kutató európai leszármazott, ezért eddig a genomkönyvtár csak európai emberek teljes genetikai állományát tartalmazta.

Mindenkit várnak

Az örökölt betegségek, érzékenységek és fogékonyságok szempontjából ezért fontos, hogy ezúttal más etnikai csoportokhoz tartozók genomját térképezték fel a tudósok. Az egyik tanulmányban egy han nemzetiségű kínai, a másikban egy nyugat-afrikai, joruba etnikumú férfi teljes egyedi genetikai állományát határozták meg. A későbbiekben így lehetőség nyílik arra, hogy a négyféle kód összevetésével azonosságokat, illetve különbözőségeket keressenek.

A biotechnológiai cégek tervei szerint pár év múlva néhány ezer dollárért ki-ki megrendelheti saját egyedi genetikai kódját. Egy nemzetközi konzorcium a jelenleg négy egyéni genomból álló könyvtárat legalább ezerre kívánja bővíteni, amihez a világ minden részéből várják az önkéntes DNS-adományozókat.