Gőzgépekről félgőzzel

Egy héttel ezelőtt, amikor a Csodák Palotája mutatta be újdonságait, az eseményt megnyitó igazgató két percben eligazította a sajtót, aztán hagyta, hadd játsszon mindenki kedvére. Fotósunkkal bő egy órát töltöttünk ott, és tudtunk volna még maradni. A Közlekedési Múzeumban látható friss tárlatot ezzel szemben 25 percig nyitották meg, ami kicsit több mint amennyi idő alatt meg lehet nézni a kiállított tárgyakat.

Többet gőzzel, mint erővel

A megnyitó azért húzódik el, mert a kiállítást három múzeum gründolta össze – a tárgyak a Zágrábi Műszaki Múzeumból valók, a szervezést az Országos Műszaki Múzeum intézte, a helyet pedig a Közlekedési Múzeum adta –, és minden érintett biztosítani akar mindenkit az együttműködésről és a horvát-magyar barátságról. Mindhárom intézmény igazgatója vagy igazgatóhelyettese beszédet mond, aztán megszólal az OKM szakállamtitkára, majd a horvát nagykövet, elhangzanak a kötelező köszönetnyilvánítások, ajándékokat adnak át egymásnak, és már el is repült fél óra az életemből.

Persze ez nem lenne baj, ha a kiállítás rászolgálna a nagy felhajtásra. A gőzgépeket és a belőlük kifejlődött masinákat nagyjából azóta bírom, hogy gyerekfejjel elolvastam Greguss Ferenctől az Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok című könyvet, ami a legjobb ifjúsági ismeretterjesztő mű, amit papír a hátán hordott (szoros második ugyanettől a szerzőtől az Eleven találmányok). Ezek a gépezetek ihlettek meg egy irodalmi irányzatot, a steampunkot is, Vernét emlegetni pedig túl banális lenne – szóval szélesebb közönséget érdekelhet a téma, mintha a vitrinekben a csavarmenetfúrók evolúcióját követhetnénk végig. Ezzel is magyarázható, hogy a kiállítás címét (A tűz mozgatóereje – a hőerőgépek három évszázada) olvasva nagy naivan tűzre (illetve gőzre) meg mozgásra számítottam.

Modellt állnak

Ehhez képest a vitrinekben körülbelül 50 hőerőgépmakett látható (a jól kidolgozottaktól a szakközepes technikaórákat idéző, spártai egyszerűségű munkadarabokig), egyik mozdulatlanabb, mint a másik. Nincsenek régészeti leletek, eredeti gépmaradványok, és nagyon hiányoznak a működőképes modellek. A makettek valóban fontos kellékei egy ilyen tárlatnak, de nem visznek el a hátukon egy kiállítást. Csak egy fanatikus gőzgépbuzi vagy egy született ezermester képes arra, hogy egy papírmás és a hozzá fűzött rövid magyarázat alapján megértse, hogyan működött például Newcomen 1712-ben épült gőzgépe, és az ötödik makett után még ne is veszítse el az érdeklődését.

Nézegessen maketteket a galériában!

A népnek a 21. században már egy múzeumban is produkció kell, jelen esetben pöfögés, dugattyúk mozgása, többszörösen hajlított tengelyek gyönyörű tánca. És persze számítógépes szimulációk és megtapogatható tárgyak: az utóbbi idők sikeresebb tárlatai, az inka cserépkiállítás és az óriásdínó-kiállítás is felismerték ezt. A hőerőgépeket azonban a maketteken kívül csak egy oktatófilm mutatja be, működőképes modellnek pedig képesek voltak kirakni egy hűtőszekrényt, amiben meg lehet csodálni a hideg levegőt.

Henry Potter és az automatikus szelep

Pedig akadna itt érdekesség bőven, mert amellett, hogy a makettek korrekten felvonultatják a hőerőgépek történelmének fontosabb állomásait, néhány furcsa találmányra is kitérnek. Találok például 1967-ből egy nukleáris energiával működő mesterséges szívet – a műszívvel az állatkísérletekig jutottak, de nem tudták tökéletesen megoldani a sugárzás problémáját. Akad olyan masina is, ami hideg levegővel működött (egy jégkészítő gép 1870-ből), nem is beszélve Zalinski hadnagy légágyújáról (1886), ami tulajdonképpen egy óriási légpuska.

Csak éppen megfelelő tálalás híján az újkori kütyük működési elve nem fog eljutni sokakhoz, különösen azokhoz a gyerekekhez, akik tanulmányi kirándulás keretében megnézik majd a kiállítást. Nem várható el, hogy egy diák felfogja a hőerőgépek evolúcióját Papintól és Watt-tól kezdve az űrhajózásig, amikor például a Stirling-motor olyan bikkfanyelven van leírva, hogy "a dugattyúk fáziskülönbsége 90 fok". A fiatalabbak így leginkább azon fognak szórakozni, hogy az első automatikus szelep feltalálóját Henry Potternek hívják, esetleg Ericsson nevének láttán megjegyzik majd, hogy ilyen telefonjuk van.

Ötletek nélküli, száraz tárlatot kaptak az ipari forradalom többre érdemes gőz- és gázmasinái. Azt mondják, egy jó történeti kiállítás vissza tud vinni az időben. A Közlekedési Múzeumban ez végül is megtörtént: az avítt koncepció és a szervezők tempója felidézte a rendszerváltás előtti évtizedeket.