Kezelhetetlen számítógépek

A mai átlagos asztali gépek tízszer gyorsabbak 1983 legsebesebb masinájánál. Az árak drasztikusan estek, a teljesítmény határa – némi túlzással – a csillagos ég.

Új interfészeket!

Az interfészek viszont komoly finomításokra szorulnak. A legnagyobb problémát a kezelhetőség okozza. Adam Greenfield, New Yorki kutató például arról számolt be, hogy tizenhármat kellett kattintania a Nokia 6680 csengőhangjának megváltoztatásához. A tipikusan mérnökök által mérnököknek készített interfész a Nokia 6680 mellett sok más, mindennapos használatú gép gyengéje.

A programozók bonyolult, komplex rendszerekben gondolkoznak, melyekbe mindent be szeretnének sűríteni. Így viszont egy bizonyos pont után áttekinthetetlenné válik az egész. Eddig általában az ő akaratuk érvényesült az interfész tervezőkével szemben.

Úgy tűnik, változik a széljárás, és a közeljövőben a más néven ember-számítógép interakcióval (human-computer interaction, HCI) foglalkozó utóbbiak kitüntetettebb szerepet töltenek majd be. Erre utal, hogy a fejlesztő cégek a néhány évvel ezelőttinél lényegesen komolyabb összegeket fektetnek a HCI-be.

Ideje, mert a Macintosh 1984-es, az ablakok, a menü és az egér-alapú grafikus interfész térhódítását elindító forradalma után, azaz bő két évtizede nem történt földrengető újítás. Pedig egyértelmű az igény, hiszen – a Sevillában rendezett márciusi HCI 2020 konferencián is kihangsúlyozták – idősebbeket, kisgyerekeket és a számítógépes analfabétákat kizárólag egyszerű interfészekkel nyerhetik meg. Csak akkor vásárolnak, ha előtanulmányok, általában olvashatatlan kézikönyvek nélkül is boldogulnak a portékával.

Az egér után

A már létező interfészek leegyszerűsítése, finomítása viszont egyáltalán nem nevezhető forradalmi újításnak. Más irányokba kell tapogatózni.

A felhasználó mozdulatait bizonyos távolságon belül érzékelő gesztus-alapú rendszerek jelenthetik az egyik megoldást. Bennük olvadna egymásba a digitális és a fizikai világ.

A „több-érintős” (multi-touch) interfészek szintén efelé – az egéren túlra – mutatnak. Megkönnyítik a géphasználatot; köztereken, billentyűzet nélkül dolgozhatunk rajtuk.

A New Yorki Egyetemen dolgozó Jeff Han egyszerre egynél több érintést érzékelő megjelenítője lehetővé teszi, hogy két kezünket szimultán, egymástól függetlenül használjuk.

A novemberben kereskedelmi forgalomba kerülő horizontális, egér és billentyűzet nélküli Microsoft Surface ugyancsak a többérintős gondolat jegyében fogant. Gesztus-alapú interfésze lehetővé teszi képek és dokumentumok mozgatását, az asztalszerű számítógép a rajta lévő többi digitális eszközt is felismeri, és a képeket automatikusan letölti róluk.

Egéralternatívát jelentenek a tekintetünket, szemünk mozgását követő – billentyűzettel általában még rendelkező – rendszerek is, mint például a Stanfordon fejlesztett GUIDe (Gaze-enhanced User Interface Design). Kamerája automatikusan követi szemünket, a képernyőn látottak ennek megfelelően módosulnak. Előbb kitalálja, hogy a dokumentum mely része iránt érdeklődünk, aztán megvilágítja a szóban forgó passzusokat. Más hasonló rendszerek mikrofonokkal, webkamerákkal, szenzorokkal dolgoznak.

Háttér-számítógépek

A könnyen kezelhető interfészekhez, azaz a maiaknál hatékonyabb input eszközeinkhez, természetesen megfelelő, „kontextus-tudatos” (context aware) – a felhasználó hangulatváltozásait érzékelő, a gép „viselkedésén” annak megfelelően módosító – szoftverek is szükségesek. Például, ha elmaradtunk a munkában, és idegesek vagyunk, változtatnak bizonyos preferenciákon: nem zavarnak felesleges vagy kevésbé fontos e-mailek érkezésének azonnali jelzésével, és így tovább.

Döntéseik elfogadásához azonban meg kell bíznunk bennük. Legjobb, ha észrevétlenül, a „háttérben megbújva”, a környezet részeként olyan hatékonyan tevékenykednek, mint az elektromosság.