A Holdba csapódhat a visszatért űrszemét

Szeptember első napjaiban a csillagászok egy céltalanul keringő objektumra figyeltek föl a világűrben. Először a Föld mellé szegődött apró holdnak nézték, később a J002E3 számmal ellátott gazdátlan törmelék lett belőle. A feltételezések szerint az objektum az űrkutatás múltjából származik. Egészen pontosan az 1969-ben fellőtt Apollo 12-t szállító Saturn IVB rakéta felső fokozatáról lehet szó, melyet a használat után sorsára hagytak.
Bár a kutatók még dolgoznak a J002E3 várható röppályájának előrejelzésén, az első eredmények alapján nem lehet kizárni, hogy a kiszolgált űreszköz jövőre a Holdra zuhan. Ennek esélye most 20 százalékra tehető, de még változhat, ha több adatot sikerül gyűjteni a J002E3 pontos útvonaláról.

Ha bekövetkezne a becsapódás, az Apollo program holdraszálló egységei által hátrahagyott műszerek segítségével a kutatók értékes mérési adatokhoz juthatnak.

Kitették a dobozokat

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19