Itt az újabb bizonyíték, hogy a horoszkóp kamu

Milliók kezdik a napot horoszkóp-olvasással, szerelmüket is a csillagok alapján választva. Egy brit kutatócsoport most tudományosan is bizonyította, mindez teljesen felesleges. Húszmillió házaspárt vizsgálva kimutatták, a horoszkópnál nagyobb bullshit kevés akad.

A Manchester Egyetem kutatói az Angila és Wales lakosságának megkérdezésével zajló 2001-es népszámlálás születési adatait vizsgálva 20 millió férj és feleség csillagjegyét hasonlították össze az alapján, hogy az asztrológiai leírások szerint horoszkópjuk összeillik-e vagy sem. A kutatók szerint semmilyen összefüggés nem volt a csillagjegy és a házasság esélye vagy a házastársak együtt maradása között.

Nincs összefüggés

"Ha minimális hajlama is lenne a Szűzeknek a Bakokra vagy a Mérlegeknek az Oroszlánokra, azt bizonyosan látnánk a házasságkötési adatokban. Ilyen összefüggés azonban nem látszik. A tízmillió vizsgált párnál talált horoszkópegyezés tulajdonképpen elhanyagolható, szignifikáns összefüggést nem mutat" - mondta a Dr. David Voas, az egyetem társadalomtudományi karának munkatársa a Guardiannak.

Az asztrológusok rendszerint azzal érvelnek, hogy a születés összes adata, pontos időpontja szükséges a személyiségrajz leírásához. A horoszkópszerzők szerint például a Skorpiók és a Halak tökéletes páros alkotnak, mély érzelmeik szoros kapcsolathoz vezetnek. "Azonban ha a Halak jegyű Elizabeth Taylor és a Skorpió jegyű Richard Burton viharos kapcsolatát szemléljük, kétszeresen megcáfolják a harmonikus karakterek szoros kötelékének elméletét"- érvel Voas. A színészpár először 1964-ben házasodott össze, majd tíz évvel később alkoholizmusra és családi viszályokra hivatkozva vált el. 1975-ben aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve újra frigyre léptek, hogy aztán 1976-ban újra elváljanak.

A kutató szerint a horoszkóp nagy biznisz

Voas ugyanakkor nem áltatja magát, szerinte kutatása semmilyen hatással nem lesz a horoszkópok és asztrológusok világára. "Nincsenek illúzióim, nem gondolom, hogy a kutatás eredménye aláásná az asztrológia népszerűségét. A csillagjegyen alapuló személyiség-elemzés imádata az enyémet megelőző, az asztrológiát leleplező több száz kutatás ellenére virágzik. A média-csillagjósokat ez az imádat teszi gazdaggá. Ráadásul ha az ember szerelmes lesz, bármire képes és mindent megpróbál" - mondja a szociológus.

Liz Fielding asztrológus szkeptikus a társadalomtudós eredményeit illetően. "Közelebbről meg kellene nézni a kutatás módszertanát. Ráadásul csak a házasságokról beszél, a válási adatokról pedig egyáltalán nem. Így pedig ez csak a történet egyik fele. Nem hinném, hogy az eredmény megváltoztatná az emberek hitét a csillagjegyekben" - fogalmazott.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32