Veszélyben a hóvirág!

Ausztriában mindenki csak annyi hóvirágot szedhet, amennyit két ujjával körbeér, itthon azonban védtelenek a tavasz első hírnökei. Az aluljárókban árult hóvirágok többsége természetvédelmi területről származik, ezt azonban lehetetlen bizonyítani. A WWF Magyarország nőnapi kampányában arra kéri a Környezetvédelmi Minisztériumot, hogy nyilvánítsák védetté a hóvirágot. Az önkormányzatoktól az utcai, illegális virágárusítás betiltását kérik a környezetvédők, a férfiaktól pedig, hogy csak termesztett, virágbolti virágot vegyenek nőnapra.
A WWF Magyarország és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság egy évvel ezelőtt indította el Hagyd élni a vadvirágot! elnevezésű kampányát, melynek keretében tavaly több mint háromezer általános és középiskolába juttatuk el a kereskedelmi mértékű virággyűjtés következményeit bemutató kiadványunkat. Egy év elteltével is sok piacon és virágüzletben ott díszlenek a leggyakrabban árusított védett növényeket ábrázoló plakátok. Ám idén korán beköszöntött a tavasz és máris több millió szál virág esett a gyűjtők áldozatául. A legkritikusabb napok éppen most következnek, hiszen csak pár nap van hátra a nőnapig.

Zalában bírságolnak

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

1 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19