Két magyar cég az Európai Infokommunikációs díj jelöltjei között

Idén két magyar céget is jelöltek a komoly presztízzsel járó Európai Infokommunikációs Technológiai Díjra. A Holografika 3 dimenziós televíziójával, a 77 Elektronika pedig egy adsl-hatósugár-bővítő berendezéssel pályázik az elismerésre.
Az Európai Bizottság és az Európai Alkalmazott Tudományos Technológiai és Mérnöki Tanács (Euro-CASE) által létrehozott Európai Infokommunikációs Nagydíj arra hivatott, hogy a leginnovatívabb európai fejlesztéseket jutalmazza, melyek piaci termékekké válhatnak a közeljövőben. A jelölés feltétele a működő prototípus bemutatása, és a termékre való piaci igény igazolása. Az IKT díj nem titkolt célja a kis- és középvállalatok támogatása, szemben a jelentős kutatási potenciállal rendelkező multinacionális cégekkel. Minden évben 3 fődíjat osztanak ki, amit fejenként 200.000 EUR-val (50 millió Ft) jutalmaznak.

Az idén 450 cég pályázott az EU tagállamaiból, az Euro-CASE ebből választja ki azt az 50 jelöltet, melyből 20-at kitüntet, 3-at pedig a nagydíjjal jutalmaz. Az idén két magyar céget is a jelöltek közé sorolt a tanács, ami nagy elismerést jelent már önmagában is. A Holografika Kft. Holovízió nevű 3 dimenziós televíziójáról sokat hallhattunk a magyar médiában, évek óta komoly nemzetközi érdeklődés övezi a termék fejlesztését.


A 77Elektronikaról azonban ritkábban szólnak a híradások. A nyolcvanas évek közepén alakult középvállalat jelenleg orvosdiagnosztikai és távközlési berendezések fejlesztésével foglalkozik. Elsősorban vércukorszintmérő és vizeletvizsgáló készülékek mellett legjelentősebb fejlesztésük egy adsl-vonal-sokszorosító berendezés, mellyel a hagyományos telefonvonalakon is megvalósítható a szélessávú internetszolgáltatás. Qualinet termékcsaládjával többször nyert rangos hazai elismeréseket, így 2001-ben és 2004-ben a Magyar Innovációs Nagydíjat.

A cég telekommunikációs ágazatának jelenlegi legjelentősebb fejlesztése egy adsl-vonal-sokszorozó berendezés, melynek segítségével a szélessávú internetszolgáltatás (adsl) a telefonközponttól akár 10-12 kilométeres távolságban élők számára is elérhetővé válik. A hagyományos technológiát alkalmazva csupán a telefonközponttól számított 4 km-es távolságig hatékony az adsl-szolgáltatás, jelentősen korlátozva ezzel a vidéki, kis lélekszámú, nagyvárosoktól távól eső települések lehetőségeit és versenyképességét információ alapú társadalmunkban.

A kistelepülések nagy részén még mindig analóg telefonvonalakat találunk. Az itt élők számára az internetezés - a ma már elavultnak tekinthető - modemes (dial-up) elérést jelenti, ha egyáltalán csatlakoznak a világhálóra. Az elérési hálózat hagyományos adsl-technológián alapuló költséges fejlesztésének megtérülési ideje az alacsony előfietőszám miatt ezeken a területeken rendkívül hosszú. Így érthető, hogy a szolgáltatók elsősorban a jól jövedelmező városi infrastruktúra korszerűsítésére és bővítésére koncentrálnak. Ezen változtat a 77 Elektronika Kft. által kifejlesztett adsl-vonal-sokszorozó berendezés, melynek segítségével a fix elérési hálózat kapacitása és hasznos hatósugara - a ritkán lakott területeken is - gyorsan és költséghatékonyan bővíthető.


A rendszer telepítése után a központtól távol élő előfizetők számára is elérhetővé válik a nagysebességű internetelérés (adsl 2Mbps-ig), miközben a vonalon a hagyományos analóg telefonvonal minden szolgáltatása továbbra is rendelkezésre áll. A rendszer további fontos előnye, hogy akár 8 előfizető kiszolgálásához mindössze egy hagyományos réz érpárra van szükség a központ és az előfizető között.

Mind a 77Elektronikai, mind a Holografika sajnos már lecsúszott a nagydíjról, de őszintén reméljük, hogy fejlesztéseik előtt nagy jövő áll, és a díjkiosztó kapcsán az európai piac is felfigyel termékeikre a jövő héten kezdődő hannoveri Cebit-en.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32