Timót, Xénia
3 °C
6 °C

Kína lenyomja a Boeinget és az Airbust?

2007.03.19. 16:00
A kínai légiközlekedés fejlődik a leggyorsabban, szükség lenne saját repülőre. Eldöntötték, lesz.

Várhatóan 2020-ban felszállhat az első, sok utast szállító kínai repülőgép. A kínai repülésügyi hivatal szerint mind a technikai, mind a gazdasági feltételek rendelkezésre állnak, így nincs akadálya annak, hogy másfél évtizeden belül elhomályosítsák az eget a távol-keleti utasszállítók.

Készül már

Kínának már most is van készülőfélben lévő repülőgépe, az ARJ-21-re eddig 71 megrendelés érkezett, és várhatóan 2008 márciusában repül először. Eredetileg arra számítottak, hogy három évvel a fejlesztések megkezdése után, már 2005-ben a levegőbe emelkedhet a 78-85 utas szállítására alkalmas gép, de a nehézségek miatt még legalább egy évet várni kell az ARJ-21-re.

Mindenesetre a kínai mérnökök most már több tapasztalattal rendelkeznek, így könnyebb lesz elkészíteni a 21-es nagytestvérét. Szükség is van rá. A kínai légiközlekedés fejlődik a leggyorsabban a világon, öt év alatt 95 százalékkal nőtt az utasok száma, 2030-ra várhatóan a kínai lesz a második legnagyobb légipiac az amerikai után. Az igények kielégítésére legalább 1600 repülőgépet kell beszerezni a következő 13 évben, ami 150 milliárd dolláros kiadást jelent a kínai vállalatoknak, költségvetésnek. Szeretnék, ha a későbbiekben országon belül maradna a pénz.

Közös munka

Segíti a mérnökök munkáját, hogy az országban több gyártó is az európai Airbus és az amerikai Boeing beszállítója, így több alkotóelem minimális változtatással szinte azonnal felhasználható. Az sem elképzelhetetlen, hogy egyes részegységeket, például a hajtóművet külföldről importálják, és otthon szerelik rá a gépekre. „Bevett gyakorlat a gyártóknál, hogy másik országból hozzák a hajtóművet”, mondta Liu Daxiang, a fejlesztés egyik megbízottja. Szerinte a nagy utasszállító megépítése ugyanúgy ösztönzi majd az ország lakosságát, ahogy a kínai asztronauták.

A várhatóan 2020-ra elkészülő gép nem lesz óriás, nem konkurál majd az Airbus A380-nal vagy a Boeing 747-essel. Várhatóan 150 utas szállítására lesz alkalmas az ARJ-21 nagytestvére, a gép maximális felszállósúlya elérheti a száz tonnát.