További Tudomány cikkek
- Szakmai körökben is megosztó: most akkor jó vagy rossz az időszakos böjt?
- A madarak harcolnak és udvarolnak is alvás közben
- A nem őszinte viselkedésformák átszövik mindennapjainkat
- Magyar fejlesztés forradalmasíthatja a napelemparkok telepítését
- Eddig ismeretlen fajokat és hegyeket is találtak a víz alatt és a víz fölött is
Az evolúció, a mesterséges evolúció és a mesterséges élet kapcsán, Ön szembeállítja az organizációt és a viselkedést.
A szimuláció alapvető problémája: mit akarunk szimulálni? Ha az ember azzal a háttérrel rendelkezik, amivel én, a természetes hozzáállás az, hogy nem jelenséget, tehát nem azt, miként lesz egy piros pöttyből két piros pötty a képernyőn, mert erre - ha cinikus akarok lenni - az a válasz, hogy bárhogy. Lényegében végtelen számú szabály létezik, melyek segítségével bármilyen kívánt, mintázatok szintjén leírható viselkedés modellezhető. Ha mintázatról beszélünk, az embernek, vagy az állatnak a viselkedése is az. Mindaddig, amíg jelenségek, események érdekelnek, a mintázatok világán belül maradunk. Szerintem zsákutca, ha csak a mintázatok érdekelnek, ez empirikus, vagy szociológiai értelemben be is bizonyosodott.
Itt jön a kérdés: mit akarunk valójában szimulálni? Azt hiszem, hogy egy olyan alapvető viszonyt, ami a mintázatok és a mintázatok képződéséért felelős anyagi hordozók között fennáll. Ha azt kérdezzük, miben áll az élőlény működése, már a XIX. század, vagy bizonyos akkori gondolkodók számára világos volt, hogy valami ilyesfajta viszonyban áll. Ezt nevezték el ők organizációnak, de adott esetben jelenthet pusztán kontextust, például azt, hogy milyen molekulák rendszere alkot egy sejtet. Hogy egymásnak olyan környezetet biztosítanak, ami átalakítja azt a módot, ahogy az egyik molekula a másik számára reakciót létesít. Az élő rendszer működését az egész rendszer működése jelenti. Nagyon sok a félreértés: gúnyolták az oszthatatlan egészről beszélő holistákat. Ma már relációkról, kontextusokról beszélünk "oszthatatlan egész" helyett. Arról, miként nyílnak ki az élőlényeket alkotó komponensek tulajdonságai, vagy hogyan nyílnak ki az élőlények tulajdonságai, ha más környezetbe helyezzük őket. Környezetfüggő, relácionális, dinamikusan változó viszonyok. Manipulálhatók: beteszek egy komponenst, és ezzel megváltoztattam más komponensek működési hálózatát. Nem csak annyi történt, hogy egy relációt adtam hozzá, hanem az összes többi is megváltozik ettől.
A felszíni, mintázatok szintjén megfogható működés és a komponensek ezt létrehozó anyagi tulajdonságainak egymással történő összekapcsolódása az igazán érdekes kutatási terület. Ebből az irányból várom a jövőben a mesterséges intelligencia és a mesterséges evolúció kutatásának a nagy áttörését.
Az utóbbi időben Gulyás Lászlóval olyan modellen kezdtem el dolgozni, amely ezt a fajta, környezeti változásokra reagáló organizmus-képet használja ki új evolúciós erők generálására, s ennek segítségével lendít tovább egy valódi értelemben vett - tehát nem valahova tartó, valahol megálló, befejeződő, hanem a jövő felé nyitott, új komplexitást létrehozó - evolúciós folyamatot. Most vagyunk a publikációs fázisban. Megvan és működik a modell. Ne engem kérdezzen arról, hogy mit ér. Mi természetesen bízunk benne.
Jópár éve, Vargyas Miklóssal kidolgoztak egy SPL-rendszert is.
Az SPL a String Processing Language rövidítése. Sok stringfeldolgozó nyelv létezik, de ez más volt. Egész érdekes eredményeink voltak. Azzal próbálkoztunk, hogy a kontextus-függőséget olyan rendszer szintjére vigyük le, ami - a makromolekulák egymásra való kölcsönhatásának a mintájára - azt modellezi, hogyan működhet egy rendszer úgy, hogy stringeknek, tehát szekvenciáknak tekintett molekulák, kis számítógép-programokként transzformációkat, átalakításokat végeznek egymáson. A kontextus mindig változik egy kicsit, és egy kicsit megváltozik az egyes molekulák - a modellben az egyes stringek - működését leíró programok jelentése. Igazából a kontextus-függőség - és így a dinamikus komponens - volt az új elem. Ezt leszámítva, mások is csináltak hasonlókat; valamilyen módon az élet, a molekuláris rendszerek modellezése, az artificial chemistry, az artificial life voltak a motivációk. Az volt a baj velük, hogy eléggé megjósolható módon, viszonylag zárt működéssel rendelkeztek, és nem tudtak önszervező, időben nyitott, evolúcióképes, emergens rendszereket modellezni.
A rendszerünk a mai napig megvan, tehát még elképzelhető, hogy lesz folytatása.
Az evolúciót az optimalizációval állítja szembe.
Ez egy sokszorosan fontos és érvényes szembeállítás. Az evolúciónak természetesen léteznek az optimális viselkedéssel, optimalizációval összefüggő vetületei, de úgy szeretek erre gondolni, hogy az evolúcióban az optimalizáció, ha van, akkor termék. Nincs is mindig. Ma már nagyon kevesen gondolják úgy. Dennett szereti lebegtetni, hogy mindig fontos az optimalizáció - mert, ha valami eltér ettől, az is kivétel. Azt hiszem, ez teljesen téves. Alapvetően nem így működik az evolúció. Nem csak azért, mert annyira gyakoriak az optimalitástól távoli megoldások, hanem azért is, mert nem az optimalitásra törekvés, hanem egészen más elvek mentén szerveződik az egész. Ezeket az elveket kell megértenünk, ha meg akarjuk érteni. Amik mellékesen azt is meg fogják adni, hogy hol, mikor, milyen körülmények között kerül sor optimalizációra. Sokszor sor kerül rá. Nagyon fontos elem a konvergens evolúciós fejlődés, amikor fel vannak állítva a konvergenciát eredményező korlátok.
Inkább csak azt mondom, hogy durva tévedés az evolúció jelenségét afelől, és pláne az optimalitást vezető folyamatok modelljei felől megközelíteni. Ha kicsit technikaiak akarunk lenni: a genetikus algoritmusok semmit nem mondanak az evolúcióról. Ezt egyébként az egészet 1962-ben kitaláló John Holland hirdeti ma a leghangosabban.
Az ágensek szintén a természetes és a mesterséges közötti párhuzamokat példázzák.
Az ágens-szemlélet több szempontból a mesterséges világok építésének a csúcsa. Amikor mesterséges világot kezdek építeni, tárgyakat hozok létre bennük. Amikor tárgyakat hozok létre, tulajdonságokkal építem fel azokat. Így lesznek belőlük objektumok, illetve - a mai, részben az MI motiválta kutatás terminológiájával - ontológiák a számítógép-világban. Esszenciákkal működő arisztotelészi ontológiák: felépítjük a kategorikusan definiált entitásokat, amelyeknek listák a tulajdonságai, és esetleg minimális módon gondoskodunk arról, hogyan lehet kiegészíteni azzal, ami nem ilyesmi. Egymásba skatulyázott objektumok világa az alapvető kép. Tulajdonképpen ennek a csúcsa az ágensalapú programozás, mert az ágensbe még a működést is beviszem. Hogy ne kívülről manipulálják az objektumokat, hanem valahogy a hasukban legyen minden szükséges. Inkább interpretációs dolog ez - hogy autonómabbnak lássam az entitásokat, mint ahogy a valódi világban szintén autonómok. Jelentsen bármit is ez, de egy szék teljes egészében magában hordozza a székségét. Csak látszólag olyan lila-filozofikus ez, mert amikor szoftvert írok, hirtelen véresen komollyá válik, mit jelent a szék. Pláne a mai, mesterséges világokat létrehozó, tehát az azonnali interaktivitás révén a külső felhasználó számára értelmezést engedő programozási környezetben. Nagyon komoly kérdés, hogy mi az, hogy szék. Az első megközelítés: egy olyan ágens, ami egy arisztotelészi módon felépülő objektumra épül.
A természetes ágensek azonban sokszor nagyon nem ilyenek, és ezt kicsit kezdik látni a modellezők is. A legfejlettebb ágensalapú rendszerek, mint a kifejezetten szociális szimulációkra létrehozott REPAST engedi, sőt támogatja az ágensek olyasfajta definícióját és használatát, ami paradox módon, miután létrehozta a kompakt, zárt környezetet, újra kinyitja azt. Az ágensek időnként belátnak egymás hasába, befolyásolják egymást egy kicsit, átvehetnek egymástól dolgokat, tehát - kissé az emberi társas viszonyokra is jellemző módon - átalakítják egymást. Egyre általánosabb lesz ez a megfontolás; a mi evolúciós munkánk, mint említettem, szintén ilyen irányban használja az ágensalapú rendszereket.
Az ágenstechnológia a természet új minőségi értelemben történő beemelését jelenti a mesterséges világba. Nagy perspektíva van benne. Az internettel vonnék párhuzamot: iszonyatosan nagy divat mindkettő, népszerű, könnyű elveszni benne, azt hinni, a felszíni jegyeiben van a lényeg. Valójában egyiket se értjük még, nem tudjuk, mire valók. Majd ötven év múlva... Már több évszázada létezett könyvnyomtatás, amikor kiderült, mire való: megszületett a regény.
A könyvnyomtatáshoz és az internethez mérhető nagyon új szemléleti forradalom lehetőségét látom az ágensvilágban.
Meghatározó szereplője a kognitív tudomány itthoni fejlődésének is.
Átalakulóban van a kognitív tudományok magyarországi helyzete. Remélem, egy fiatal, új generáció dinamikusan a kezébe veszi. Tizenegy éve indítottuk útjukra az éves rendszerességgel megtartott interdiszciplináris konferenciákat, melyeket kifejezetten azzal a céllal hoztunk létre, hogy a különböző szakterületek egy közös, a kognitív tudomány címkéjével jelezhető új identitás és interfész jegyében formálisan is kapcsolatot tartsanak egymással. Éppen most adtuk át a konferenciaszervező alapítványt egy új generációnak. Szervezeti értelemben nem ambicionálom, hogy bármit is csináljak ebben a jól működő rendszerben. Magával a kognitív kutatásokkal továbbra is foglalkozom, mint ahogy az azt végző emberekkel is ápolom a kapcsolatot, és a konferenciákra is el fogok menni.
Jövőbeli projektek?
A tanszéken nagyon különböző kérdésekkel foglalkozunk. Egy tudományfilozófiai tanszék működéséből adódóan: a tudomány alapkérdéseivel, tudomány és társadalom általános viszonyával, dinamikus társadalmi folyamatokkal kapcsolatos jelenségekkel, például a tudás címkéjével fellépő mozgalmakkal, tudomány és áltudomány, tudomány és vallás, metafizika, transzcendencia, vagy a (nem mindenképpen vallásos) hit kapcsolatával, illetve társadalmi/szociológiai dokumentálásukkal.
A magam részéről egyre több időt szeretnék szentelni saját modellezési munkámnak. Ezen felül - nemcsak a tanszéken - futnak például a kauzalitással összefüggő, klasszikus tudományfilozófiai projektek is. Azokat a nagy kérdéseket érintik, melyeknél az ember - akármit csinált - megnyugvással dőlhet hátra. Mert tudja, hogy ezeket a problémákat nem lehet megoldani, csak dolgozni lehet rajtuk.