Mikor fogsz kattintani?

Két magyar kutató azt vizsgálta, hogyan változik a bőrellenállás egy egyszerű számítógépes játék közben. Sikerült olyan Mesterséges Neurális Hálót fejleszteniük, amivel 2 másodpercre előre tudják jelezni, mikor fog a játékos kattintani.

Két magyar kutatónak, Németh Bottyánnak és Laufer Lászlónak sikerült egy kísérletben az egérkattintást előre jelezni mesterséges neurális hálók segítségével, adta hírül technológiai blogjában a New Scientist és a Wired. A Budapesti Műszaki Egyetem két doktorandusz hallgatója már korábban is együtt dolgozott az Aitia-nál, ahol magyar nyelvű beszélgető-robotokat fejlesztettek. Ekkor keltette fel érdeklődésüket az Ember- Számítógép Interakció érzelmi vetülete: a csetelők érzelmeit próbálták detektálni a begépelt üzenetekből.

Legutóbbi kísérletükben más oldalról közelítették meg az érzelmek problematikáját. Arra kérték a kísérleti személyeket, hogy a YetiSports nevű egyszerű programmal játszanak, miközben mérték a bőrvezetésüket és más fiziológiai mutatóikat. A játék Jungle Swing epizódjában, egy Yetivel kell ágról-ágra ugrálni, miközben Yeti folyamatosan mozog. A játék során fontos, hogy a megfelelő pillanatban kattintson a júzer, egyébként lepottyan. A játékot bárki letöltheti a Yetisports.org oldalról.

Az adatokat később mesterséges neurális hálózatokkal elemezték. Ezzel a módszerrel képesek voltak detektálni a megelőző időszak jeleiből, hogy mikor fog ugrani a felhasználó két másodperccel a tényleges kattintás előtt. A két kutatónak több terve is van arra, hogy mire lehet használni az adataikat. "Első körben megpróbálunk neurális hálózatokkal különbséget tenni jó és rossz ugrások között", nyilatkozták az Agent Portálnak. A későbbiekben olyan biofeedback alkalmazást akarnak fejleszteni, ahol a júzerek a bőrvezetésükkel tudnának játszani. A jelenlegi eredmény igazi haszna olyan helyzetekben lesz kézzelfogható, amikor a felhasználónak nyomás alatt kell döntenie. Ha ilyenkor a rendszer ezt előre detektálja, képes lehet támogatást felajánlani a júzernek az adott döntés meghozatalában. Esetleg azt tanácsolhatja neki, hogy várjon egy kicsit, mert most valószínű, hogy hibázna.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32