Nem hisznek neki
|
| Severino Antinori |
"Dacára egyes önjelölt klónozási szakértők előrelépésről szóló állításainak, nincs olyan tudományos bizonyíték, amely igazolná az emberi klónozással folytatott kísérleteket" - hangoztatta a hó elején William Keye, az Amerikai Szaporodástudományi Társaság (ASRM) elnöke. A nőgyógyász ennek ellenére a szerdai tévés beszélgetésben azt mondta, hogy tudomása szerint több országban is - így Kínában és az Egyesült Államokban - folyamatban vannak emberi klónozási kísérletek, sőt, a távol-keleti országban nyolc embriót is létrehoztak ilyen formában, de egyiket sem ültették be női szervezetbe.
Genetikai átprogramozás
A műsor végén Antinori fontos szakmai pontosítást látott szükségesnek. Szerinte nem helyes klónozásról beszélni, inkább a "genetikai átprogramozás" a megfelelő kifejezés. Ez azt jelenti ugyanis, hogy a születendő gyermek genetikai örökségének 85 százaléka az apáé, 15 százaléka pedig az anyáé. Antinori szerint ezzel az eljárással sok házaspár helyzetén lehetne segíteni. A nőgyógyász említést tett egy felmérésről, amely állítólag arról tanúskodik, hogy a terméketlen párok 92 százaléka híve a már említett "genetikai átprogramozásnak".
- Budapest, III. kerület Héthalom utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Biatorbágy, Sasbérc út
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon