Katicákat mentenek New Yorkban

A kipusztulóban lévő őshonos katicabogarakat kezdtek szaporítani New York-i kutatók, hogy megmentsék az állatokat.

John Losey, a Cornell Egyetem rovartannal foglalkozó kutatója egy éve indította el az Elveszett Katica Projektet, mert az egykor őshonos katicafajok országszerte eltűnőben vannak. Az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Alapítványa által tamogatott programban elsősorban a gyerekeket próbálják rávenni arra, hogy kutassanak a katicabogarak után, és küldjenek fényképeket róluk Loseynak.

Különös figyelmet kap három őshonos faj: a kétpettyes, a kilencpettyes és a kereszt mintájú katicabogár. Valaha a kilencpettyes volt a legelterjedtebb katicafaj az Egyesült Államokban és Kanadában, a program kezdetére azonban szinte teljesen eltűnt a két országból. A kutatók úgy vélik, a nem honos katicafajok kártevők elleni felhasználása vezethetett a most már védett három faj kiszorulásához. A beérkezett fotókon is többnyire az európai hétpettyes és az ázsiai sokszínű katicabogár látható, ám egyre gyakrabban bukkannak fel az őshonos fajok képei is.

Losey szerint a nagy áttörés idén júniusban következett be, amikor egy oregoni vidéki ház hátsókertjében egy anya és hatéves lánya egész katicatelepet talált. A kutató munkatársával és befogóhálókkal repülőre szállt, majd 13 kilencpettyes és 30 kereszt mintájú katicával tért vissza Ithacába. Azóta a katicák szorgalmasan szaporodnak a Cornell laboratóriumában. Losey vizsgálatokat tervez, amelyekből kiderülhet, miért szorultak vissza az őshonos fajok a kártevők ellen betelepített európai és ázsiai katicafajokkal szemben.

A kutató szerint lehet, hogy az őshonos fajok lassabban fejlődnek ki, kevesebbet esznek, érzékenyebbek a parazitákkal és kórokozókkal szemben, esetleg egymás közt szaporodtak, és hétpettyes kinézetet öltöttek. A kutatás meghatározott pontján a laboratóriumból kikerülnek a katicabogarak a terepre, mert Losey szaporítási programja alapvetően a természetes állapot visszaállítását célozza.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25