Megérkeztek Magyarországra a gyilkos katicák

Szaporább, falánkabb és ellenállóbb a hazánkban élő őshonos katicabogaraknál az a faj, amelyet Békés megyében most először sikerült azonosítani - írta meg a Békés Megyei Hírlap.

A megyei növényvédelem által talált bogár a levéltetvek mellett a hazai rokonfajok egyedeit is megeszi. A már beazonosított faj az őshonos katicák távol-keleti rokona, és valószínűleg természetes úton érkezett Magyarországra. A katicák csúcsragadozójaként számon tartott harlekinkatica bizonyítottan ellensége a hétpettyes, a kétpettyes és a tizennégy pettyes bogárnak. Magyarországi megjelenésével ennek a három fajnak a megritkulásával mindenképpen számolni kell.

A sokszínű ázsiai katicafajt egyébként évek óta alkalmazzák kiváló eredménnyel biológiai védekezésként a levéltetvek ellen, mivel rendkívül hatékonyan irtják azokat. Észak-Amerikába és Európába is ezért telepítették őket. Amerikában 1988 óta alkalmazzák tömegesen a harlekineket, és mára a kontinens leggyakoribb katicafajává vált. Ha elfogy a fő táplálékuknak számtó levéltetű, más katicák lárváit, de hernyókat, atkákat, sőt édes gyümölcsöket is fogyasztanak, emberre azonban nem veszélyesek.

Az eredetileg Kelet-Ázsiából származó, Európába pár éve betelepült Harmonia axyridis mértéktelen elszaporodása ezer fajt fenyeget a kipusztulással csak Angliában,­ figyelmeztettek néhány hónapja a brit Centre for Ecology and Hydrology kutatóközpont tudósai.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25