Géza
1 °C
16 °C

Több állat él az Északi-sarkvidéken

2010.03.19. 12:11 Módosítva: 2010.03.19. 12:11
Összességében nőtt az Északi-sarkvidéken élő állatok száma az utóbbi negyven évben, a sarkponthoz közeli területeken azonban csökkenés mutatkozott, és egyes fajok helyzete is kritikus - derül ki egy friss kutatásból.

Az ENSZ és más szervezetek által készített tanulmányból kiviláglik, hogy a madarak, az emlősök és a halak száma összességében 16 százalékkal nőtt 1970 óta, nagyrészt a vadászati korlátozásoknak köszönhetően.

A populációk duzzadása nagyrészt az Arktisz déli sávjában volt jellemző, míg a sarkponthoz közeledve egyre inkább fogyás mutatkozott. A déli sávban közel 50 százalékos növekedést regisztráltak – különösen nagy volt a bővülés a tengeri állatok körében –, ezzel szemben az északi területeken 25 százalék körüli zsugorodást mértek 1970 és 2004 között.

"Azt látjuk, hogy az Arktisz gyors ütemű átalakulásának vannak nyertesei és vesztesei" – kommentálta az eredményeket Mike Gill, a kanadai kormány kutatója, a tanulmány társszerzője. Louise McRae, a Londoni Állattani Társaság természetvédelmi biológusa úgy vélte, hogy az Arktisz északi részén mutatkozó visszaesés rendkívül aggasztó, mivel pont ez az a terület, ahol a klímaváltozás a leggyorsabban megy végbe, így a fajokra nehezedő nyomás várhatóan csak fokozódni fog.

"Még nincs elegendő bizonyíték arra, hogy a globális felmelegedést okoljuk a fajok visszaszorulásáért, de azt elmondhatjuk, hogy ami történik, az nagyrészt összhangban van azzal, amit a klímaváltozás alapján várunk" – magyarázta Gill.

A legnagyobb veszteségeket elszenvedő területeken a jégpáncél olvadása is gyorsabb, mint eddig várták, így itt a jégborítástól függő fajokat – köztük a jegesmedvét és a narvált – ez is érzékenyen érinti. A nyertesek között vannak a tengeri emlősök – például a grönlandi bálna –, a fehérfarkú rétisas és a lunda. A vesztesekhez tartozik az atlanti tőkehal, a lemming, a barnamedve és a Hudson-öböl nyugati részén élő jegesmedvék. Utóbbiaknál a más területekről származó adatok nem elegendőek egyértelmű következtetés levonására.

Ami a földrajzi elhelyezkedést illeti, a Csendes-óceán északi részéhez tartozó arktiszi területeken élő állatok jártak a legjobban (azaz itt nőtt legjobban az egyedszám), míg az Atlanti-óceán és a Jeges-tenger térségében élők száma átlagosan nem változott.