Albin
0 °C
11 °C

Autópálya vágja szét az afrikai állatok életét

2010.08.15. 09:06
Véget vethet a vadállatok éves nagy vándorlásának a tanzániai Szerengeti Nemzeti Park és a kenyai Maszáj Mara rezervátum között az az országút, amelynek építését nemrégiben hagyta jóvá a tanzániai kormány.

A tervezett 480 kilométeres országút 53 kilométer hosszan át szeli át a Szerengetit, illetve azt a csapást, amelyen évente mintegy kétmillió gnú, zebra és gazella kel át júliusban, a száraz időszak beköszöntével a Maszáj Mara természetvédelmi terület frissebb, lédúsabb fűvel borított legelői felé, ahonnan októberben indulnak vissza Tanzániába. Az állatok vonulása mindkét ország egyik legnagyobb idegenforgalmi látványossága, érdeklődők százezreit vonzza.

A tanzániai kormány júniusi bejelentése arról, hogy országutat épít a Szerengetin keresztül, amelyet az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO 1981-ben természeti világörökségnek nyilvánított, azonnal nemzetközi felhördülést váltott ki. Környezetvédelmi és idegenforgalmi szervezetek emelték fel szavukat a terv ellen.

Richard Leakey kenyai környezetvédő szerint az országúttal nemcsak az a baj, hogy akadályt képez, és sok állatot elgázolhatnak, hanem megkönnyíti az orvvadászatot, és a forgalom miatt gyorsabban elterjedhetnek a nem őshonos, betolakodó növények, valamint az állatbetegségek.

A Szerengeti Nemzeti Parkot anyagilag támogató és vezetésével szorosan együttműködő majna-frankfurti természetvédelmi szervezet, a The Frankfurt Zoological Society (FZS) szintén hevesen bírálta az elképzelést. "Mivel Afrikában óriási ütemben bővül a kereskedelem, a forgalom néhány éven belül jelentősen növekedni fog, emiatt teherautók százai haladnak majd át naponta a Szerengetin" - hangsúlyozta közleményében a szervezet.

Az FZS alternatívaként egy olyan útvonalat vázolt fel, amely délről szegélyezné a Szerengetit: "ötször annyi embernek válna hasznára, mint a tervezett országút, és ugyanúgy alkalmas lenne a nagy regionális központok összekapcsolására".

A tanzániai hatóságok azonban minden áron ragaszkodnak a mostani tervhez, amely alapján már 2012 elején hozzáfognak az országút megépítéséhez. Jakaya Kikwete tanzániai elnök, aki nemzetközileg elismert környezetvédő, legutóbbi, júliusban elhangzott beszédében védelmébe vette a kormányt. "A kabinet arra törekszik, hogy bármilyen időjárási körülmények között használható utakkal kösse össze az ország minden térségét, és az érintett övezetnek a népessége is megérdemli a jó infrastruktúrát" - mondta. Hangsúlyozta, hogy az országút Szerengetin áthaladó szakasza kavicsos lesz, és a megvalósíthatósági tanulmányok szerint nem befolyásolja majd a "nagy vándorlást".

A kormány a környezetvédőket ostorozza azért, mert nem törődnek a Tanzánia északkeleti részén lakókkal, akiknek most több mint 400 kilométert kell kerülniük, ha el akarnak jutni az ország gazdasági fővárosába, Dar es-Salaamba. Leakey azonban fenntartja álláspontját. "Ha nem lenne más alternatíva, el lehetne fogadni az elnök érvelését, de így felmerül a gyanú, hogy a tanzániai kormánynak valami homályos érdeke fűződik a jelenlegi tervhez."